11 °C Budapest

Gazdag országokban szedi áldozatait az alattomos népbetegség: nálunk kisebb a vész

2021. január 26. 20:24

Magasabb a pitvarfibrillációban szenvedők halálozási aránya a gazdagabb országokban, mint a szegényebb államokban - derült ki a European Heart Journal című tudományos folyóiratban megjelent elemzésből, amely 20 európai ország 1990 és 2017 közötti adatait vizsgálta.

A pitvarfibrillációban szenvedők aránya gyorsabban emelkedik, mint az újonnan diagnosztizált szívritmuszavaros eseteké. Ausztriában, Dániában és Svédországban a vizsgálati időszak közepén regisztrálták a legtöbb új pitvarfibrillációs megbetegedést.

A három ország esetei visszatükrözték a halálozási arány változásait is. Svédországban volt a legmagasabb az arány: 2017-ben százezer főre 9 eset jutott, a halálozási arány férfiaknál 2001 és 2006 között hat százalékkal emelkedett. Svédországban és Dániában az esetszámok arányával ellentétben a kezdeti emelkedés után nem csökkent a halálozási arány és 2017-ig a legmagasabb maradt Európában.

Az alacsony GDP-vel rendelkező országokban kevés kivétellel az évek alatt kisebb eltérés és az új megbetegedéseket tekintve folyamatos visszaesés volt megfigyelhető. Portugáliában például 2006 és 2009 között jelentősen csökkent az esetek száma. Horvátországban az első 20 elemzett évben Európa-szinten a legalacsonyabb volt az esetszám, 2006 és 2010 között azonban erőteljesen megnövekedett a férfiak esetében (évente plusz 2,5 százalékkal), 2010 és 2017 között pedig lassabban bár, de a nőknél is (évente plusz 1,2 százalékkal).

Az esetszámok és a halálos esetek aránya a legtöbb országban közel azonos volt a vizsgálati idő 28 éve alatt. Az eredmények szerint ugyanakkor a pitvarfibrillációban megbetegedett nők mind a 20 vizsgált európai országban nagyobb arányban haltak meg, mint a férfiak.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

"Úgy gondoljuk, mindez a jómódúbb nyugat-európai országok eltérő életstílusára vezethető vissza, ahol az elhízottság, az alkoholfogyasztás és a mozgásszegény életmód gyakoribb jelenség, mint a kevésbé jómódú kelet-európai országokban" - mondta a kutatás vezetésében Kanadában közreműködő Markus Sikkel, és a kutatócsoport munkáját a londoni Croydon Egyetemi Kórházban vezető Becker Al-Khayatt.

A szakemberek szerint mivel az emberek jobb ellátást és kezelést kapnak más betegségek, például rák esetében, hosszabb a várható élettartam, ez pedig ahhoz vezet, hogy több idős ember hal meg a szív- és érrendszer megbetegedése következtében. A pitvarfibrilláció az egyik leggyakrabban diagnosztizált szívritmuszavar, amely agyvérzést és szívelégtelenséget okozhat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. április 11. 00:20
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarorszá...
MEDIA1  |  2026. április 10. 21:31
A hirado.hu-ra egyetlen tudósítás sem került fel, pedig a YouTube szinte felrobban, annyira sokan né...
iO Charts  |  2026. április 10. 19:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Megbicsaklott a Visa és a Mastercard részvény árfolyama. Pedig, h...
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?