15 °C Budapest

Bűntérkép: itt lopják el, és törik fel a legtöbb autót Budapesten

2018. november 10. 07:00

A főváros belső kerületeire sokkalta inkább jellemzőek a gépkocsilopások és autófeltörések, mint a külsőbb városrészekre. A bűnügyi térkép szerint a Váci utca környéke és a Városliget vonzáskörzete is kedvelt vadászterülete a bűnözőknek.

Csepelen és a XII. kerületben volt a legkevesebb autólopás, autófeltörés az elmúlt egy évben Budapesten - derült ki a rendőrség bűnügyi térképéről. Az eseteket pontokba szedő összesítésből megállapítható: a főváros külső részeire nem annyira jellemzőek a fent említett bűncselemények, mint mondjuk a belvárosra, forgalmasabb utak környékére.

Az egyik legnagyobb sűrűséggel az V. kerületben törték fel, vagy lopták el a kocsikat az elmúlt egy évben, különösen veszélyes hely a Váci utca, és a Ferenciek tere környéke. Emellett a Városliget közelében, és egyébként a Róbert Károly körút - Hungária körút mentén is elég sok volt a feltörés. Több autót is kiraboltak a főbb pályaudvarok környékén is, és meglepő, de a Teve utcai rendőrpalota környezetében is károsítottak meg autósokat.

Autólopások (kékkel) és gépkocsifeltörések (lilával) Budapesten és környékén 2017. októbere és 2018. októbere között.

A rendőrségi térképen látható, hogy a betörésekkel ellentétben a kocsilopások és a feltörések inkább a pesti oldalra jellemzőek, mintsem a budaira. Ez vélhetően azért lehet, mert a belvárosban rengeteg autó fordul meg. A Városliget környéke is hasonló okokból lehet népszerű, plusz ugye éjjel kevesen járnak a közpark környékén, ahol akadnak kevésbé kivilágított parkolóhelyek is!

Ha megnézzük a bűntettek elkövetésének dátumait, megfigyelhetjük a szezonális bűncselekmények jelenségét. A Balatonnál (és főképpen Siófoknál) például csak nyáron jellemzőel a gépkocsifeltörések, ahogyan a főbb üdülőterületek környékén is inkább a szezonban követnek el hasonló bűncselekményeket.

Több száz kocsit loptak el az év első felében

Korábban a Pénzcentrum kikérte a rendőrségtől, hány autót loptak el 2018. első felében. A hatóságok közölték: az első hat hónapban 384 kocsita adtak ki körözést. 2017-ben az összes személygépkocsira elrendelt körözések száma 1 125 volt.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az összesített statisztikákon túl kíváncsiak voltunk arra is, hogy melyik autómárka a legkeresettebb a tolvajok körében. Ezzel kapcsolatban az ORFK elküldte lapunknak az idei első félévében leggyakrabban körözött személygépkocsik listáját is. Ezek alapján a Ford áll az élen - évek óta változatlanul - 49 körözéssel, amit nem sokkal lemaradva a Skoda, illetve a Volkswagen követ 40, valamint 39 elrendelt körözésszámmal. A Top 10-es listába olyan népszerű autómárkák szerepelnek még, mint az Opel (36), a Suzuki (29) vagy a Toyota (28). A lista utolsó, tízedik helyére egyébként a Renault futott be 14 elrendelt körözéssel.

A tavalyi év összesített, az összes gépjárműre vonatkozó körözési adatok alapján a legnagyobb érdekesség, hogy a 10 legtöbbet körzött jármű között a 8. helyre becsúszott a Simson is, 78 elrendelt körözéssel. Az összes gépjárművet tekintve ugyanakkor az élen nem történt változás, ugyanúgy a Ford márka állt az első helyen, amit a Volkswagen követett, míg utolsó helyen, tízediknek a Honda került fel a listára.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 11. 10:46
Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt időszakban, amióta beesett a Fidesz népszerűsége, sorra adta a...
Összkép  |  2026. április 11. 00:20
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarorszá...
iO Charts  |  2026. április 10. 19:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Megbicsaklott a Visa és a Mastercard részvény árfolyama. Pedig, h...
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?