7 °C Budapest

A fél országot végiglopta a bűnbanda: több kilométer kábelt vittek el

2020. április 13. 11:03 1 perc

Hat megyében követett el lopásokat a gyanú szerint a három férfi.

Hat megyében követett el lopásokat a gyanú szerint az a három férfi, akiknek az ügyét a Békés megyei rendőrség továbbította az ügyészségre - írta a police.hu.

A tolvajok 2019 januárja és májusa között országszerte loptak kábeleket. Sokszor egy-egy utcaszakasz szerelőaknájába másztak le, majd a bekötési pontoknál elvágták és kihúzták az ott futó rézkábelt. Debrecenben egy elosztószekrényből próbáltak meg lopni, de nem sikerült nekik, azonban a rongálással így is több ezer forint kárt okoztak a szolgáltatónak.

A kábeltolvajok az ellopott kábeleket egy szentmártonkátai férfinak adták tovább, aki átvette és értékesítette a szigetelés alól kinyert fémet. A kábeltolvajokat 2019. május 22-én fogták el a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászkiséren.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a három férfit lopás bűntett és lopás bűntett kísérlet, míg a szentmártonkátai férfit orgazdaság bűntett elkövetésével gyanúsítja. A nyomozás lezárultával az ügy iratait a rendőrség a múlt héten a megyei ügyészségnek továbbította, hogy az vádat emelhessen.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 07:01