Az ünnepi időszak a meghittségről és a fényekről szól, ugyanakkor a lakástüzek kockázata jelentősen megnő ebben az időszakban.
A hazai, segédmotoros kerékpárok nélkül számított, és kötelező felelősségbiztosítással rendelkező gépjármű állomány már túllépte az ötmilliós darabszámot, túlnyomó részük magántulajdonban lévő személygépkocsi. A novemberi kampányidőszakban, amelynek díjait a biztosító társaságok - saját stratégiáik mentén - ezekben a napokban kalkulálják ki, és legkésőbb november 2-ig teszik közzé, már csak nagyjából minden negyedik autós érintett - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Nyolc év óta, amikor is szabaddá vált a hazai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac díjhirdetési rendszere, egyre kevesebb autóst érint a novemberi kgfb-kampány. Ma már a biztosítók - 60 nappal korábbi közzétételt követően - év közben is bármikor módosíthatják kgfb-tarifáikat, s az éppen lejáró vagy új szerződések esetében ezek lesznek mérvadóak. Míg öt éve még a kampányidőszakban az összes gépjármű-tulajdonos kétharmada köthette újra szerződését korábbi társaságánál vagy válthatott kedvezőbb ajánlatra, idén már csak egynegyede. Pontosabban az összes, a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított, 5,11 millió gépjármű 26,5 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: közel 837 ezer jármű szerződése fordul az év végén a MABISZ adatai szerint.
Az év végi évfordulós szerződések jövő évre vonatkozó díjait legkésőbb november 2-án teszik közzé a társaságok, s azoknak az autósoknak, akik a biztosítóváltás mellett döntenek, legkésőbb december 1-jéig kell eljuttatniuk a felmondásukat a biztosítójukhoz. A tavalyi kampányidőszakban egyébként 160 ezer szerződést mondtak fel a gépjármű tulajdonosok, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg.
A díjakat a biztosító társaságok saját honlapjukon, valamint a MABISZ honlapján, illetve a szektor felügyeleti szerve, a Magyar Nemzeti Bank honlapján teszik közzé. A társaságok nem kötelesek díjat hirdetni, ha nem teszik, úgy automatikusan a korábbi díjtételek maradnak érvényben. A társaságoknak legalább 50 nappal a szerződéses évforduló előtt értesítést kell küldeniük az autó tulajdonosának, illetve üzembentartójának, emlékeztetve arra, hogy közeledik az évforduló. A biztosítók a kgfb-díjak hiteles összehasonlítására hozták létre a MABISZ Díjnavigátorát, amely minden, a piacon díjat hirdető biztosító összes kedvezményének feltüntetésével hasonlítja össze a kgfb-díjakat - üzleti érdektől mentesen. A Díjnavigátor november első felében frissül az aktuális ajánlatokkal, a www.mabisz.hu oldalon.
A díjakat a gépjármű-biztosításban érintett 13 társaság a saját üzleti stratégiájával összhangban kalkulálja ki, kárhányaduk (díjbefizetések és kárkifizetések aránya) valamint a piaci tendenciák - mint például a folyamatosan növekvő forgalomból következő baleseti statisztikák, a szervízdíjak és autó alkatrészárak alakulása - figyelembe vételével. A novemberi kampányidőszakban jellemzően az öregebb, 2010 előtt vásárolt autók vesznek részt, s tulajdonosaik jelentős részének bonus-malus besorolása is igen kedvező, így ezen szerződések átlagdíja hagyományosan alatta marad az éves átlagnak. Az elkövetkező két hónapban át- vagy újraszerződőknek már nem kell arra figyelniük, hogy a kgfb-díjak mellett a díjbekérőkben szereplő, 30 százalékos baleseti adót is megfizessék, mivel ez január 1-től megszűnik, a helyébe lépő biztosítási adó pedig már a kgfb-díj része lesz. Önmagában az adótechnikai változás nem befolyásolja az ügyfelek terheit.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: MTI
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








