Az ünnepi időszak a meghittségről és a fényekről szól, ugyanakkor a lakástüzek kockázata jelentősen megnő ebben az időszakban.
A nagy melegben a háziállatokat több veszély fenyegeti, mint azt az állattartók gondolnák. A leggyakoribb megbetegedések a hőguta, a gyomorrontás és a gyomorcsavarodás - hívja fel a felelős gazdák figyelmét Bánfi András állatorvos. A szakértő egyúttal leszögezi: a megbetegedett kedvencek kezelése akár több százezer forintos összeget is elérheti, de megfelelő biztosítással a költségek 80 százaléka visszaigényelhető.
A nagy meleg a házi kedvenceket is megviseli, hiszen a kutyáknak, macskáknak nincsenek izzadság mirigyei, így hőháztartásuk a hideg padlóra fekvés és a lihegéssel elpárologtatott hűtésen alapszik. A nyári időszakban ezért fokozott odafigyelést igényelnek a kisállataink - mondta el Bánfi András állatorvos, a Groupama Biztosító szakértője.
Hőguta és gyomorbajok a legjellemzőbb nyári kisállatbetegségek
Állandó és visszatérő problémát okoz a kisállatoknál nyáron a hőguta. A közhiedelemmel ellentétben ehhez nem kell kifejezetten kánikula: már az átlagnál magasabb hőmérséklet, a magasabb páratartalom, valamint a direkt napsugárzás is egyaránt kiválthatja" - magyarázta el az állatorvos. Bezárt helyen, autóban gyakran válhatnak a hőguta áldozatává a kisállatok, erre különösen utazáskor kell odafigyelnie a gazdáknak. Amennyiben a kirándulás során az autóban hagyjuk a kutyát/macskát, ügyeljünk rá, hogy minden ablakot lehúzva hagyjuk hátra a benn maradt kedvencünket.
- figyelmeztet az állatorvos.
A nagy melegben az állatokra is jellemző az étvágytalanság: sokszor nem eszik meg a szokásos ételmennyiséget. Bánfi András azt javasolja, hogy amennyiben maradékot hagy az állat, akkor azt minden esetben vegye el előle a gazdája. Ez különösen fontos, mert a kint hagyott étel hamar erjedésnek, romlásnak indul, mely gyomor-bélhurutot, hányást és hasmenést okozhat.
Sok kisállat tulajdonos ad száraztápot kedvencének, amikről érdemes tudni, hogy azok minden esetben elvonják az állatok testéből a nedvességet. Sokat kell rá innia az állatnak, nyáron még az átlagnál is többet. Mindez persze nem baj, ha folyamatosan és nagy mennyiségben áll a rendelkezésére friss ivóvíz. Ugyanakkor számolni kell vele, hogy a megivott víz miatt a gyomorban megszívja magát az egyszerre behabzsolt száraztáp, és hirtelen megduzzad.
- hívta fel a gazdik figyelmét a szakértő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A biztosítás a nyaralás alatt is segítséget nyújthat
A betegségek kezelése mellett sajnos időnként műtétekre is sor kerülhet, egy-egy műtét díja 10 000 Ft-tól akár a 100 000 forintos összegig is terjedhet. A betegségekhez és balesethez köthető költségeket jelentősen csökkenthetik a kisállat-tulajdonosok akár egy megfelelő lakásbiztosítás kiválasztásával.
- mondta el Török Miklós, a Groupama Biztosító lakossági vagyonbiztosítási főosztályának vezetője.
Az igazi állatbarátok természetesen a nyaralásra is magukkal viszik házi kedvencüket. Kérdés persze, hogy ekkor is érvényes-e a lakásbiztosításba "rejtett" házi kedvenc biztosítás?
- hangsúlyozta Török Miklós.
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








