8 °C Budapest

Uniós pénzből költözhetnek új otthonba fogyatékossággal élők

2016. március 17. 09:02 1 perc

Szeptemberben jelenik meg az az uniós pályázat, amely több ezer, nagy létszámú ápoló-gondozó intézményben élő fogyatékos embernek teszi lehetővé, hogy önállóságot biztosító, szükségleteinek jobban megfelelő otthonba költözzön - írja a Magyar Hírlap.

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság a lapot úgy tájékoztatta, a tervek szerint az intézményi férőhelykiváltást 35 milliárd forintos keretösszeggel elősegítő uniós pályázaton azok az állami, civil és egyházi fenntartók indulhatnak - önrész nélkül -, amelyek fogyatékos személyek számára tartanak fenn nagy létszámú bentlakásos ápoló-de hánytól hágondozó intézményeket.

A lap felidézi, csaknem öt éve, 2011 júniusában fogadta el a kormány azt a határozatot, amely a fogyatékos embereknek ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásának stratégiájáról szól, és a végrehajtást érintő feladatokat sorolja fel.

A folyamat lényege, hogy a mamutintézményekben élőket olyan kisebb, szükségleteiknek jobban megfelelő otthonokba költöztessék, ahol a szakmai segítség mellett hozzájutnak a szociális és egyéb szolgáltatásokhoz, lehetőségük van kapcsolatokat teremteni, munkát vállalni, egyszóval a társadalomba beilleszkedni és méltóbb életet élni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?