A biztosítási szakértő szerint a kátyúk miatti autókárok rendezése sokszor azért fullad kudarcba, mert az autósok nem készülnek fel megfelelően a bizonyításra.
Még mindig az idősebb korosztályra jellemző a biztosítások kötése leginkább, azonban a fiatalok között is egyre többen gondolnak a hosszútávú jövőjükre. Emiatt a 30 év alatti korosztálynál jelentősen több megtakarítással egybekötött életbiztosítást kötöttek, mint 2014-ben.
A Groupama Biztosító és a GfK Hungária Piackutató Intézet 2015-ös országos, reprezentatív kutatásában azt vizsgálta többek között, hogy milyen vágyaink vannak a jövőnkkel kapcsolatban, és milyen lépéseket teszünk annak érdekében, hogy az eltervezett jövőképünk valóra váljon. Megvizsgálták, hogy az ügyfelek között az egyes korosztályok esetében milyen tendenciák figyelhetőek meg.
A kutatás megmutatta, hogy az emberek kezdik felismerni az öngondoskodás fontosságát, viszont még mindig csak kevesen tesznek érte. A fejekben már ott van a gondolat, hogy szükséges az öngondoskodás, hiszen például a megkérdezettek túlnyomó többsége (92 százaléka) tudja, hogy előtakarékosságra van szüksége a nyugdíjhoz, ugyanakkor a válaszadók több mint harmada (36 százalékának) egyáltalán nincs megtakarítása. Az is elgondolkoztató eredménye a kutatásnak, hogy tíz magyarból heten csak maximum 3 évre tervez előre.
A biztosító 2014-es és 2015-ös folyamatos díjas életbiztosítási kötési adatainak összehasonlítása alapján elmondható, hogy a 30 év alatti korosztály érdeklődése a többi korosztályhoz képest erőteljesebben nőtt a rendszeres díjas megtakarítási életbiztosítások iránt.
- mondta el Garamvölgyi Zoltán, a Groupama Biztosító élet- és bankbiztosításért felelős ügyvezetőigazgató-helyettese.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







