0 °C Budapest

Megindultak az ASTRA ügyfelei: az se számít, ha drágább az új biztosítás

2015. szeptember 15. 13:02 2 perc

Alig 12 óra leforgása alatt már több ezer ASTRA ügyfél kezdeményezte biztosítójának lecserélését azok után, hogy a csődhelyzetben lévő biztosító kihirdette: mégis elengedi mintegy 200 ezer ügyfelét. Az ügyfeleknek alig két hetük van a fizetésképtelen biztosító elhagyására, de kapnak hozzá segítséget - tájékoztatta tapasztalatairól a Pénzcentrumot a Biztosítás.hu online alkusz.

Az MNB tegnap közleményben adta hírül, hogy az ASTRA Biztosító magyarországi fióktelepének ügyfelei szeptember 30-i hatállyal eltávozhatnak a biztosítótól, amennyiben a szerződésük díjjal rendezett. Az ASTRA tegnap óta kárigényeket már nem fogad, kárt már nem fizet. Szakértők szerint mintegy 160 ezer kötelező biztosítási, 20 ezer lakásbiztosítási és 10 ezer CASCO biztosítási szerződés kerülhet emiatt lecserélésre.

A szakértők által készített elemzések azt is aláhúzták, hogy az ügyfeleknek muszáj élniük az ASTRA Biztosító által felajánlott lehetőséggel (szerződések közös megegyezéssel történő megszüntetése) és napokon belül új biztosítót kell választaniuk, mert különben beleragadhatnak egy eredményében kétséges, román felszámolási eljárásba, ahol a károk rendezésének módja és időpontja sincs még tisztázva.

Az ügyfelek a korábbi évek kötelező kampányaihoz hasonló intenzitással kezdték meg szerződéseik lecserélését és új biztosítóik kiválasztását. Ebben az sem akadályozta meg őket, hogy a választott új biztosítások - lévén most nincs novemberi kedvezmény

- akár 15-20, esetenként pedig akár 50 százalékkal is drágábbak lehetnek, mint a korábbi - igazán olcsónak számító - ASTRÁ-s előzmény biztosításaik.

A váltók első hulláma a KÖBE, a Wáberer, a Signal és az MKB biztosítókat választotta, de sokan mennek az Allianz-hoz és a K&H-hoz is. Az ASTRA távozó ügyfeleinek új biztosítóknál kialakult átlagdíja jelenleg 23 ezer forint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nincs sok idő a váltásra

Az új biztosítások megkötése tegnap óta már kezdeményezhető az alkuszi portálokon, az ASTRA Biztosító pedig minden ügyfelének levelet küld majd a héten, amit az ügyfeleknek aláírva kell visszaküldeniük az ASTRA számára.

A válaszleveleknek azonban szeptember 30-ig be is kell érkezniük a biztosítóba ahhoz, hogy érvényesek legyenek és feladóik eltávozhassanak az ASTRÁ-tól.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18