A társadalombiztosítási kifizetőhelyek számára válik elérhetővé egy új elektronikus felület.
Szezonja van a kátyúk okozta baleseteknek: a károk 60-70 százaléka jellemzően az első negyedévben történik. Igaz, az idei évben az enyhébb időjárás miatt eddig kevesebb kárbejelentést regisztráltak a kátyúbiztosítást kínáló biztosítók, az ilyen jellegű balesetek minden autósnak potenciális kockázatot jelentenek, ezért érdemes felkészülni biztosítással a váratlan esetekre - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Kátyúbiztosítást jelenleg önállóan, illetve kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) vagy casco, mellé kiegészítő biztosításként köthetnek az autósok, évi 2-3 ezer forintos díjért. A kátyúk okozta leggyakoribb kár a defekt, illetve a felni sérülése, de előfordul futómű-károsodás is. Az átlagos kárösszeg 20 ezer forint körül van, a biztosítási szakemberek azonban találkoztak olyan esettel is, amikor a kátyú 500 ezer forintot meghaladó összegű kárt okozott a futóműben.
Fontos tudni, hogy
A kátyús balesetekhez érdemes rendőrt hívni, a hatósági jegyzőkönyv ugyanis fontos dokumentum lehet a bizonyítási eljárás során. Szükséges alaposan dokumentálni az esetet: készüljön több irányból is fénykép a kátyúról, az autóról, a helyszínről, és jól láthatóan a keletkezett sérülésről. Ha a balesetet más is látta, érdemes feljegyezni a tanú vagy tanúk elérhetőségét.
Az utak állapotáért az út fenntartója felel, így a károsultnak a közút fenntartójához kell fordulnia, ha kátyúba futás miatt megsérül az autója. A településeket összekötő útvonalak, illetve az autópályák a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében állnak, a lakott területen belüli útszakaszok az illetékes önkormányzat hatáskörébe tartoznak. Budapest fő- és tömegközlekedési útvonalainak kezelője a fővárosi, az egyéb úthálózatoké a kerületi önkormányzatok.
Ha több gépjármű is károsodott, azokat külön-külön is be kell jelenteni, az autók sérüléseit ugyanis egyenként számolják el. Személyi sérülés esetén az orvosi dokumentációt is be kell mutatni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az úthibák, ezáltal a kátyúkárok előfordulásának gyakorisága erősen függ az időjárástól - e tekintetben az idei év egyelőre kedvezően alakult, eddig kevesebb kárbejelentést regisztráltak a biztosítók, mint a korábbi évben. Jól látszik azonban, hogy a sokszor szélsőséges időjárási viszonyok, elsősorban a hirtelen, és tartós jegesedés óriási károkat okoz az úthálózatban, ez pedig sok autós számára jelentett már kellemetlenséget.
Érdemes biztosítani ezt a fajta kockázatot is, hiszen a klasszikus gépjármű- biztosítások - a casco - többnyire önrészt tartalmaznak, és a kátyúkár összege általában alacsonyabb, mint a szerződésben meghatározott önrész összege. Kátyúkár-biztosítás esetén egyes biztosítóknál létezik olyan szolgáltatás is, amely a kár - meghatározott limitig történő - megtérítése mellett egyfajta jogsegély-szolgáltatást is nyújt, eljár az út kezelőjénél a biztosítási limitet meghaladó kártérítés megfizetése ügyében.
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








