A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
Nőtt az influenzás megbetegedések száma Magyarországon. A legtöbb beteg Békés, míg a legkevesebb Somogy megyében van. A járvány miatt több egészségügyi intézményben is látogatási tilalmat rendeltek el - számol be a helyzetről az InfoRádió.
Egyre több egészségügyi intézményben rendelnek el látogatási tilalmat az influenzaszerű megbetegedések miatt. Az ÁNTSZ jelentése szerint ezen a héten nőtt az influenzás megbetegedések száma. A B vírust 13, míg az A vírust 26 esetben mutatták ki.
Az elmúlt héten az előző héthez képest országszerte mintegy 33 százalékkal többen, több mint húszezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte az ÁNTSZ Járványügyi főosztályának vezetője, Ócsai Lajos.
Ócsai Lajos hozzátette: az influenza vírus elérte az óvodákat, iskolákat is. Az influenzagyanús betegek csaknem harmada volt 14 éven aluli. A 7. héten három közigazgatási egységből (Budapestről, Fejér és Tolna megyéből), összesen nyolc helyről érkezett jelentés közösségi járványokról. Ezek közül kettő általános iskolában, öt óvodában, egy pedig bölcsődében fordult elő.
Hat egészségügyi intézményben rendeltek el látogatási tilalmat az influenzaszerű megbetegedések miatt: a szekszárdi Balassa János Kórház szülészeti, nőgyógyászati és újszülöttosztályán, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvoskar Klinikai Központjában, a tatabányai Szent Borbála Kórházban, a Zala megyei Kórház kardiológiai és kardiológiai rehabilitációs osztályán, Nagykanizsán, a Kanizsai Dorottya Kórházban a gerontológiai, a szülészeti és nőgyógyászati, az ápolási, valamint az intenzív terápiás osztályon, az endokrinológiai részlegen, továbbá a csecsemő-, gyermek- és újszülöttosztályon, valamint a Heim Pál Gyermekkórházban.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az elmúlt héten az ország 18 közigazgatási területén nőtt, egy megyében nem változott, míg egy megyében csökkent az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma. Az előző héthez viszonyítva ez a szám Tolna megyében több mint a négyszeresére, Bács-Kiskun, Nógrád és Vas megyében csaknem a kétszeresére nőtt. Ezen felül az orvoshoz forduló betegek száma Békés megyében is több mint a kétszerese, Tolna és Zala megyében pedig több mint a másfélszerese volt az országos átlagnak. A legkevesebb beteget Nógrád és Somogy megyében regisztrálták.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ január elején jelezte, hogy Európában megkezdődött az influenzajárvány. Magyarországon az Országos Epidemiológiai Központ múlt szerdán jelentette be, hogy Európa több országához hasonlóan Magyarországon is átlépte a járványküszöböt az influenzaszerű megbetegedések száma.
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.


