7 °C Budapest

Végéhez közeledik a MÁV ÁBE vagyonelszámolása

MTI
2010. február 3. 13:31 2 perc

Február 15-ig 7 ezer olyan magánszemély kap levelet a MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) vagyonrendezési eljárását folytató Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-től, akiknek követelésük van az egyesülettel szemben, ebben szerepel a követelés besorolása, és annak összege is - mondta az MTI-nem Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője.


A károkozó volt MÁV ÁBE ügyfelek az eljárás során azonos pozícióban vannak, függetlenül attól, hogy önként, vagy bírósági ítélet alapján kifizették az általuk okozott kárt, illetve nem fizettek eddig semmit - tette hozzá a szóvivő.

A PSZÁF szóvivője ezzel cáfolta Bata Zoltán, a Magyar Kárszakértők Országos Egyesülete alelnökének szerdai sajtótájékoztatóján állítottakat, amely szerint akik már kifizették az általuk okozott kárt, hátrányosabb helyzetbe kerültek azoknál, akik nem fizettek semmit. Az ügy előzménye az, hogy amikor 2008 nyarán a MÁV ÁBE csődbe jutott, nem lehetett felszámolni, mert egyesületi formában működött. Ezért került sor egy, a felszámolás analógiájára lefolytatott vagyonrendezési eljárásra.

A vagyonrendezést végző Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. a múlt év elejétől már legalább 1 milliárd forintot kifizetett azoknak a személyi sérülést szenvedett károsultaknak, akik járadékra jogosultak. A MÁV ÁBE alapszabálya szerint ugyan is az ő követelésük áll az első helyen.  A vagyonelszámolást végző cég arra kérte a MÁV ÁBE-vel szemben követeléssel élőket, hogy legkésőbb 2009. december 15-ig jelentsék be a követeléseiket. Ezeket besorolta, és folyamatosan, február 15-ig értesíti az érintetteket, hogy a kielégítés során melyik osztályba, és mekkora összeggel sorolta be a 7 ezer magánszemélyt.

 Az látszik, hogy a nem személyi sérüléses - szakzsargonban: bádog - károkra csak részben futja a MÁV ÁBE vagyonából. Így a károkozóknak nagy valószínűséggel fizetniük kell az általuk okozott kár egy részét, de hogy mekkorát, az még nem tudható. A Magyar Kárszakértők Országos Egyesülete az alapszabálya szerinti fogyasztóvédelmi funkciójában karolta fel az önként teljesítő károkozókat - mondta az MTI kérdésére Bata Zoltán. Véleménye szerint a vagyonelszámolás során kimaradtak a maradék vagyonból részesedők köréből azok, akik önként kifizették az általuk okozott kárt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Binder István ezzel szemben kifejtette, hogy minden károkozó azonos pozícióban van.

Az MTI példája szerint a különbség az lesz közöttük, hogy ha végelszámolásnál - ha marad vagyon például 20 százaléknyi kár kifizetésére - akkor aki önként fizetett, az ennyit vissza kap, míg aki nem fizetett semmit, annak akkor kell 80 százalékot teljesítenie.

PC BLOGGER & PODCASTER
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Holdblog  |  2026. november 5. 13:23
Harminc éve még Magyarország és Bulgária emelte a régió agrárexportját, ma Lengyelország áll az élen...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?