Már csak három napig köthetik meg az új biztosításukat azok az autósok, akik novemberben felmondták kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat (kgfb).
A többség ugyan a felmondással egy időben megkötötte új biztosítását is, ám aki a biztosítótól vagy az alkuszától még nem kapott visszajelzést a befogadott ajánlatról, mindenképpen járjon utána, nem akadt-e el az ügyintézés valahol - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A változó jogszabályi környezetben érdemes áttekinteni, a következő időszakban mire célszerű még odafigyelni.
A kampány során a legtöbben egyszerre intézkednek a régi biztosítása felmondásáról és az új biztosítás megkötéséről. Ha a régi biztosítás felmondása sikeres, de az újat valamilyen okból nem kötik meg szilveszterig, az autós már január 1-jén is biztosítási fedezet nélkül maradhat, ami baleset okozása esetén komoly probléma forrása lehet. Gondoljunk csak egy személyi sérüléssel járó káresemény anyagi következményeire. Ha nincs biztosító, amely átvállalja a károkozóra háruló igen jelentős anyagi terhet, akkor az könnyen egzisztenciális problémát is okozhat egy-egy család számára. A másik jellemző probléma, hogy a felmondás nem jut el időben biztosítónkhoz, kisebb gondot okoz: ilyenkor a korábbi biztosítás él tovább a meglévő biztosító által ajánlott díjon.
Vegyük alapul azt az esetet, amikor az új szerződés is sikeresen megköttetett! Ilyenkor a biztosító, vagy a váltásban közreműködő alkusz az esetek túlnyomó többségében január elején megküldi az első díjrészlet befizetéséhez szükséges számlát, illetve csekket. Ezentúl azonban már azokban az esetekben sem kell aggódnunk, ha esetleg január végéig sem érkezik meg a befizetéshez szükséges csekk, mivel az idei évben a törvény a szabályosan megkötött biztosítások esetén már 60 napos díjhalasztást tesz lehetővé. Ez azt jelenti, hogy március elsejéig a rendőr sem büntethet, ha nincs nálunk a befizetést igazoló szelvény. Ha azonban februárig első napjaiban sem érkezik meg a számla, mindenképpen járjunk utána, mi történhetett, mivel akár küld számlát vagy csekket a biztosító, akár nem, a díjfizetés az ügyfél felelőssége.
"Közúti ellenőrzés vagy egy esetleges baleset esetére viszont már január elsejétől tartsuk magunknál a biztosítási szerződés megkötéséről szóló igazolást! - javasolja Papp Lajos, az FBAMSZ elnöke. "Az autóstársnak vagy az intézkedő rendőrnek így tudjuk bizonyítani, hogy nem közlekedünk érvényes biztosítás nélkül."
Amennyiben a számla időben megérkezik érdemes ellenőrizni, hogy az a meglévő bónusz-malusz fokozatunknak megfelelő díjat tartalmazza-e. Ez a korábbi évekhez képest az egyik legfontosabb, és egyértelműen ügyfélbarát változás: az első díjat a biztosítók már nem A0 fokazatban, hanem az üzembentartó által megadott bónusz besorolás szerint rögzítik.
Nem csak a kötésben segítenek az alkuszok
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kötelezőbiztosítás-váltási időszak immár évről évre olajozottabban zajlik. Az új, ügyfélbarát jogszabályi változások ehhez most még inkább hozzájárultak. Adminisztrációs hibák azonban mindig előfordulhatnak. Azok, akik igénybe vették az alkuszok szolgáltatásait, minden, a biztosítással kapcsolatos probléma esetén is számíthatnak a szakértő támogatására.
"Az alkuszok feladatai nem érnek véget a szerződés megkötésével. Ez igaz a kötelező biztosítás esetében is." - mondta el Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. - "Számon kell tartaniuk a határidőket, emellett szükség esetén segítenek a kártörténeti igazolás megszerzésében, és az adminisztrációs hibák tisztázásában is. Azt is érdemes tudni, hogy baleset esetén a független biztosításközvetítőhöz akkor is bizalommal fordulhatunk, ha éppen nem károsult ügyfélként, hanem károkozóként van szükségünk szakértő segítségére."
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)