Elnököt választottak a független biztosítási alkuszok!

2009. március 2. 09:45

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének közgyűlése Papp Lajost, az Eurorisk Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezető igazgatóját választotta meg újabb három évre a szövetség elnökének. Papp Lajos első hároméves elnökségi ciklusa legnagyobb eredményének azt tartja, hogy miközben a szövetség jelentős eredményeket ért el a szakmai érdekvédelem területén, a biztosítási szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek egyik elismert képviselőjévé is vált.


Papp Lajos

A szövetség a jelenleg tapasztalható gazdasági válság idején is egyik fő céljának tartja a biztosítási kultúra erősítését: ebben az időszakban a legfontosabb alkuszi feladat a biztosítottság növelése, de legalábbis megőrzése, a valós kockázatok számba vétele, és persze a legjobb biztosítási lehetőségek megtalálása. Az ügyfelek figyelmének minél hatékonyabb felhívása érdekében a FBAMSZ aktívan keresi a biztosítási piac más szereplőivel való összefogás lehetőségeit is.

Kezdeményezés - párbeszéd - összefogás

A FBAMSZ az elmúlt évek során számos biztosításpiaci szabályozás ügyében lépett fel kezdeményezőként: ezek közül a médiában legnagyobb visszhangot a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás rendszerének átalakítása keltette, amely kérdésről hamarosan már a parlament fog döntést hozni.

Évek óta a szakterület legnagyobb hazai összejövetelének számít a FBAMSZ által szervezett Biztosításszakmai Konferencia, amely évente néhány napos közös együttgondolkodásra gyűjti össze a szakma valamennyi szereplőjét: biztosítók és alkuszcégek szakértőit, valamint a pénzügyi kormányzat és a felügyelet vezető tisztségviselőit egyaránt. Az alkuszszövetség emellett európai szinten is aktívan részt vállal az érdekképviseleti feladatok ellátásában: ennek egyik elismerése volt az is, hogy az alkuszok európai szövetsége, a BIPAR idén Budapesten tartotta kongresszusát.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem