11 °C Budapest

Szárnyaló díjbevétel, milliárdos tőkebevonás - Az UNION egy éve

Pénzcentrum
2007. április 5. 12:41

Hét év alatt megtízszerezte díjbevételét az UNION Biztosító, és 17,5 milliárd forinttal megszilárdította helyét a magyar biztosítási piac felső harmadában. A társaság adózás előtti eredménye 401 millió forint. A fejlődési dinamika fenntartásának érdekében 5 milliárdos tőkeemelésre került sor - mondta Zsoldos Miklós elnök-vezérigazgató.

Az UNION Biztosító 2006 során 20,9 százalékkal 17,5 milliárd forintra növelte díjbevételét. Az élet- és nem-élet üzletág 50-50 százalékos részesedéssel járult hozzá a díjbevételhez. Ez az arány a nyugat-európai mintának felel meg, és kiegyensúlyozott további fejlődést tesz lehetővé.

Két és félszeres fejlődéssel 8,8 milliárd forintot realizált az életbiztosítási üzletág. A kiugró életbiztosítási teljesítményhez elsősorban a befektetési eszközalapokhoz kapcsolódó életbiztosítások járultak hozzá: egy év alatt csaknem megnégyszereződtek a díjbevételek. A folyamatos díjas befektetési eszközalapokhoz kapcsolódó termékek messze az inflációt meghaladó, 31 százalékos növekedést értek el. A legnagyobb fejlődés az egyszeri díjas befektetési eszközalapokhoz kapcsolódó életbiztosításoknak köszönhető, mellyel egyúttal a kamatadó bevezetése előtt megugrott igényt is sikerült kielégíteni: az előző évhez képest tizenháromszoros növekedéssel 5,2 milliárd forint díjbevételt realizáltak.

A nem-életbiztosítások 8,7 milliárd forint díjbevételt értek el. Ezen belül jelentős növekedést mutattak a lakásbiztosítások, melyek egy év alatt 83,4 százalékkal nőttek, köszönhetően elsősorban az Erste Bankkal kialakított együttműködésnek. A gépjármű-biztosítások nélküli nem-életbiztosítások összesen 22 százalékos növekedéssel 1,3 milliárd forint díjbevételt realizáltak. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások 4,6 milliárd forint díjbevételt értek el, míg a casco biztosítások 1,8 milliárd forintot.

Az UNION Biztosító 2006-ban 401 millió forint adózás előtti eredményt ért el, és ezzel felülmúlta saját előzetes, és a tulajdonos által meghatározott céljait is. Ezzel jelentős mértékben meghaladta a 2005. első profittermelő év nyereségét.

Az UNION Biztosító tulajdonosa, látva az elmúlt hét év fejlődési dinamikáját, 2007. március 29-i felügyelő bizottsági ülésén újabb 5 milliárd forint forrásbevonásról döntött a további növekedés finanszírozása érdekében mind az élet, mind a nem-élet üzletág fejlesztésére.

Az UNION 2007-ben is további dinamikus díjbevétel- és a profitnövekedést tervez a jelenlegi értékesítési csatornák erősítésén, új partneri együttműködések kialakításán, új innovatív és piacképes termékek kifejlesztésén és bevezetésén, valamint az informatikai és adminisztrációs háttér további erősítésén keresztül.

Áprilisban két új termékkel és új eszközalapok bevezetésével kezdi meg stratégiájának megvalósítását.

Az UNION-Kandalló otthonbiztosítás több olyan újdonságot is tartalmaz, mely jelentős versenyelőnyt biztosít a termék számára a piacon: választható a betöréses lopás és rablás biztosítás, mely egyúttal a rongálási károkat is fedezi. Újszerű megoldás a piacon az, hogy öt féle önrész is választható. A termékhez kapcsolódó kedvezményrendszer az önrész-kedvezményekből, illetve partnerkedvezményből áll. A kiegészítő baleset-biztosítás az egész világon minden családtag számára segítséget nyújt a váratlan eseményekre való felkészülésben. Ezen felül több különleges kiegészítő biztosítást is tartalmaz, illetve külön díj nélkül kiterjeszthető az építés, bővítés, felújítás alatt álló épületekre.

Az UNION-Tandem lépcsőzetes kifizetésű vegyes életbiztosítás, mely egy vagy két személyre is megköthető 20 éves tartamra, melynek során többször is hozzá lehet férni a megtakarításokhoz: a 10-15 év között egyszeri alkalommal a biztosítási összeg 45 százaléka, 15 és 20 év között hasonló feltételekkel további 25 százaléka, a 20. év végén pedig 30 százalék áll az ügyfél rendelkezésére. Természetesen, aki ezekkel a lehetőségekkel nem kíván élni, a tartam végén egy összegben is felveheti a megtakarítását nyereséggel növelve. Mivel akár két személyre is megköthető a biztosítás, és nem feltétlenül csak családtagokra, ezért a hagyományos családi megtakarítási és biztosítási célokon túl kiváló lehetőség üzlettársak számára felkészülni váratlan tragikus események esetén a vállalkozás működésének zavartalan folytatására. Ezen felül hitelfedezetként is használható, hiszen a biztosítás kedvezményezettjeként pénzintézet is megjelölhető.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az UNION a 2007-es év első felében három új eszközalapot is bevezet az UNION-Európai Életút Programja keretében: az UNION-Dinamikusan Fejlődő Piacok Részvény, az UNION-Ázsiai Részvény és az UNION-Energia és Nyersanyag Részvény eszközalapot. Az új eszközalapok a megváltozott piaci igényeknek megfelelően a legdinamikusabban fejlődő üzletágakra és piacokra koncentrálnak, miközben földrajzi diverzifikációval és más befektetéstechnikai eszközökkel csökkentik az ügyfelek kockázatát.

Az UNION Biztosító a Vienna Insurance Group tagja.

A konszolidált adatok* alapján a 2006-os évben az UNION Biztosító tulajdonosa, a Vienna Insurance Group az előző évhez képest 17,4 százalékkal növelte díjbevételét, mely így elérte az 5,9 milliárd eurót (1463,2 Mrd Ft). A csoport adózás előtti eredménye pedig 321 millió eurót (79,6 Mrd Ft) tesz ki, ezzel 33,5 százalékkal haladta meg a 2005-ös eredményeket, de felülmúlta a 2006-ra kitűzött 310 milliós célt is. A díjbevételnek immár 37,5 százalékát adják a kelet-közép-európai társaságok 2,21 milliárd eurós (548,1 Mrd Ft)díjbevételükkel, sőt a nem-életbiztosítások területén meghaladják az 50 százalékos hozzájárulást is a csoport díjbevételéhez.

A kedvező eredmények tükrében az osztalékot csaknem 25 százalékkal tervezik megemelni részvényenként 82 centre.

Mindezek fényében a Vienna Insurance Group 2009-es eredménycélját 470 millió euróban határozta meg, ami a 2005-ös profit megduplázását jelenti.

A Vienna Insurance Group új piacokra való - Törökország, Albánia, Macedónia -folyamatban lévő belépését követően már 20 országban lesz jelen a csoport. A megnövekedett nemzetközi szerep miatt a csoport egy konszernszintű ügyvezetés felállítása mellett döntött, amelyben helyet kapott dr. Havasi Judit, az UNION Biztosító igazgatósági tagja is.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 16:46
Rovó Attila, a hvg.hu belpolitika rovatának távozó vezetője nyilatkozott portálunknak azzal kapcsola...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem