A Ford Motor jelezte, hogy áremelésre kényszerülhet új járműveinél, ha Donald Trump amerikai elnök autóipari vámjai továbbra is érvényben maradnak.

Hiába az egyre szigorodó normák és az erőltetett zöld átállás, a Kia nem engedi el a Stonicot és a sima szívóbenzin motorokat. Alaposan kipróbáltuk a márka legkisebb crossoverét, amely egy elég zsúfolt piacon vitézkedik. Mit tud egy alapáron kicsit több mint 7 milliós kocsi, és tényleg elég-e a hely a családi használatra is? Tesztünkből kiderül!
A Kia legkisebb crossovere 2017 óta van a kínálatban, ugyan átesett kisebb-nagyobb ráncfelvarrásokon, de vonásai még a márka előző dizájnvilágát tükrözik, nem kapta meg a mostani, szögletesebb formavilágot. Hiába az EURO 7-es környezetvédelmi norma és a kényszerű zöldítés, a gyártó hisz a Stonicban - legalábbis egyelőre.
Persze, a különféle fejlesztésekkel ez is megkapta például a LED-es fényszórókat, kicsit morcosítottak is rajta. A Stonic az igencsak zsúfolt B-SUV kategóriában vitézkedik: kicsit több mint 4,1 méter hosszú, 1,75 méter széles és majdnem 160 centi magas - egyébként a hasmagassága nem olyan magas, mint elsőre tűnik. Az amúgy 145 forintos felárral kérhető, Honey Bee elnevezésű fényezés is nagyon sokat dob az autó megjelenésén, a fekete műanyag díszbetétek is jól állnak neki ebben a kombóban. Hátulra diffúzort is kapott autó, illetve két kipufogóvéget, de ezek közül csak egyetlen egy igazi, a másik csak dísznek van. A csomagtartó 350 literes, nagyjából a kategóriaátlag, egy nagybevásárlás viszonylag kényelmesen elfér benne.
A Stonic három felszereltséggel (X-Gold, X-Platinum, GT-Line) és két motorral kapható, az 1200 köbcentis négyhengeres szívóbenzinből 79 lóerőt tudtak kipréselni, illetve létezik még hozzá a GT-Line felszereltségű tesztautónkban is helyet kapó, ezres turbóbenzin 100 lóerővel - ez csak háromhengeres. Elektromos rásegítést, hibridhajtást hiába keresünk, de ehhez képest olyan vészesen sokat nem fogyasztott a teszthét alatt vegyes (M0-főút-város) felhasználás mellett: 6,5-7 liter között megállt a történet, és ha nem a 7 sebességes automataváltóval rendeljük, akkor vélhetően még ennél is lejjebb lehetne faragni.
Az sutomataváltó mintha bizonytalan lenne alacsonyabb sebességnél, sokszor nem tudta eldönteni, hogy most bőgetni kell a motort, vagy pedig felváltani a következő sebességbe - így pedig még Eco módban is olykor talán az indokoltnál is magasabban hagyta a fordulatszámot. A 100 lóerővel versenyezni ne akarjunk, az A-ból B-be haladáshoz elégséges, ha kell, akkor fürge is tud lenni. Szerencsére magasabb sebességnél, haladósban a váltóból is eltűnik a bizonytalanság, de ha választani kellene, lehet inkább a manuális mellett döntenék.
Belül minden a régi, de így jó
A Kia a beltérben is megtartotta az előző évtized dizájnját, de ez pont a javára válik. Ugyanis vannak fizikai gombok! Nem kell a menüben túrkálni, ha a klímát akarod állítgatni, vagy az ülésfűtést! Összességében az anyaghasználat megfelel a kategóriának - és a karbon-hatású műanyag betét sokkal jobb, mint a zongoralakk! A sötét belteret ellensúlyozza a világos tetőkárpit, és a tetőablak is, amelynek a rolóját kézzel kell elhúzni - a spórolás jegyében. Hátul ha nagyon kell, 3 felnőtt is elfér, ketten kényelmesen utaznak és a fejtérrel sincsen probléma.
A háromküllős GT-line kormány fogása jó, és a gombjai is egyértelműek, könnyen kezelhető a tempomat, a hangerő és a többi. A 8 colos központi kijelzőn a szoftver szépen fut, az autó csak vezetékkel tudja a CarPlay-t és az Android Autót. A menüben könnyen ki lehet igazodni, és a kormányon lévő programozható gombot érdemes a vezetéstámogató rendszerekre, ott is a sebességhatár-figyelmeztetőre.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mert hát, mint minden autó, a Stonic is csipog-víjjog, ha akár csak egy picit is gyorsabban mész az általá érzékelt sebességhatárnál - és néha nem adja ki jól, hogy mennyivel is lehet menni. De ez nem a Kia hibája, az összes ilyen rendszer csak a kamera képe alapján dolgozik, és egész addig tartja az általa érzékelt korlátozást, ameddig nem jön egy másik tábla.
Mibe kerül a versenytársakhoz képest?
Nehéz terepen próbál teljesíteni a Kia Stonic, ami 7 099 000 forintba kerül legkevesebb, ha az erősebbik motort szeretnénk bele, az 300 ezer forintos felár, az automataváltó pedig további 500 ezer. A tesztautónk 9 649 000 forintos alapárára jött még a 145 ezer forintos fényezés, valamint a negyedmilliós napfénytető, így pedig már 10 millió feletti az árcédula.
A testvérmodell Hyundai Bayon kezdőára 7 699 000 forint, ha pedig valaki az elektromos vonalon is gondolkodik, akkor ott van az Inster, ami 9 999 000 forint. A vetélytársak közül a Suzuki Vitara 7 790 000 forintért kapható, és ez már hibrid, ahogy a Toyota Yaris Cross is, ami 10 180 000 forintról indul. A Dacia Sandero Stepway 6 749 000 forint legkevesebb. A választék tehát nagy, és még hibridből, elektromosból is akad a palettán.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Akár 80.000 forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén (x)
A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40.000 forintján felül további 40.000 forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál akik mobilalkalmazáson keresztül rendszeres megbízást adnak befektetési jegy vásárlására.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


