Kelemen-Tűz Gabriellával, a Skoda hazai márkaigazgatójával a magyar autópiac kihívásairól beszélgettünk.
Nyártól ismét igényelhető lesz az állami támogatás elektromos autók vásárlására: maximum 2,5 millió forinttal száll be az állam a zöld rendszámos gépkocsik vételárába, de 12 milliós vételár felett már csak 1,5 milliót adnak. A Pénzcentrum most összeszedte, melyik magyarországon kapható elektromos modellre mennyi állami támogatás jár.
Nyártól három szakaszban lehet majd pályázni elektromos autó vásárlására. A felhívásból kiderült, hogy 12 millió forintos értékhatárig az állam 2,5 millió forint támogatást (maximum a vételár felét) ad az autókra, a 12 millió és 15 millió forint közötti elektromos személyautókat vásárlók pedig 1,5 milliós állami hozzájárulást igényelhetnek.
A pályázati tájékoztató szerint a mostani támogatási ciklus keretösszege 3 milliárd forint, ebből a számítások szerint 1200-2000 darab elektromos járműre ad majd támogatást az Innovációs és Technológiai Minisztérium - további részletek itt. A pályázatok benyújtására 2021.06.14. 8:01 perctől szakaszosan, illetve a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig van lehetőség az alábbi időszakokban:
- 1. szakasz: 2021.06.14. és 2021.07.02. között, erre egymilliárd forint a forrás.
- 2. szakasz: 2021.08.09. és 2021.08.27.között, szintén egymilliárdos forrással.
- 3. szakasz: 2021.10.11-től a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2022.06.01-ig. Ide is egymilliárd forintot szánnak, ileltve azt az összeget, ami az első két szakaszból esetleg megmaradt.
A kiírásban kiemelték, hogy a támogatásokat össze lehet vonni, így pedig van egy olyan autó Magyarországon, amelyre akár 5 millió forintos állami hozzájárulás is igényelhető. Ez a 7 üléses Nissan e-NV200-as, amelyre járhat egyrészt a nagycsaládosok 2,5 millió forintos autóvásárlási támogatása, másfelől pedig a a villanyautós pályázatra is jelenthezhetnek a nagycsaládosok újabb 2,5 millióért.
Autót vennél? Válogass a hitelajánlatok között a Pénzcentrum kalkulátorában!
Ugyanis a Nissan e-NV200 Evalia kezdő listaára bruttó 14 340 000 forint, Visia alapfelszereltséggel, harmadik üléssor beépítésével, ebből lejön a 2,5 milliós nagycsaládos támogatás, amivel máris bekerül a 12 millió alatti ársávba, így jár a maximális e-autó támogatás is. A végösszeg így 9 340 000 forint lesz. Egyébként a magasabban szerelt verziókra is lehet állami támogatást igényelni, ám azokra csak 1,5 milliót adnak a villanyautós pályázaton.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezekre járnak az ingyenmilliók
Persze, ez egyéni eset, de húsznál is több olyan modell is van Magyarországon, amelyekre lehet igényelni az elektromos autókra járó támogatást. A Pénzcentrum most összeszedte, mennyibe is kerülnek a Magyarországon kapható elektromos modellek: a felsorolásban az egyes autók legolcsóbb listaárait vettük figyelembe, és már le is vontuk belőle az igényelhető támogatás összegét.
A vételár mellett vásárláskor a másik fontos tényező a becsült hatótávolság, így ezt is feltüntettük a listában.
Bejelentette Magyar Péter: jön a szigor az elektromos rollerekre, életkori korlátozást is bevezetnek
A szabályozás a teljesítményük alapján két csoportra osztja a járműveket: a legfeljebb 25 km/órás sebességre képes, kis teljesítményű rollereket 14 éves kortól lehet majd vezetni.
Megindul a drágulás a hazai kutakon: brutális áremelés jöhet egy héten belül a benzinnél, gázolajnál
Hetekig nem változtak az üzemanyagárak, a következő időszakban a benzin akár 10, a dízel pedig 20 forinttal is drágulhat literenként.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







