15 ezren már lehívták az állami ingyenmilliókat: még lehet jelentkezni

15 ezren már lehívták az állami ingyenmilliókat: még lehet jelentkezni

2020. augusztus 5. 12:45

Felkerültek a magyar autópiac térképére a hétülésesek - több mint 15 ezer nagycsaládos kapott állami támogatást az új autójához. Az állam a program tavalyi indulása óta eltelt bő egy év alatt összesen 35 milliárd forint támogatást nyújtott a három-  vagy többgyermekes családoknak az autók beszerzéséhez. A támogatást a járvány ellenére is biztosította és a jövőben is biztosítja a kormány.

A nagycsaládosok összesen közel 28 ezer kérelmet adtak be és több mint 15 ezer új, állami támogatással elérhető hétüléses autót már át is vettek a program indulása óta eltelt egy évben. Mintegy négyezer esetben lízingszerződéssel jutottak hozzá a járműhöz. Az állam 1 év alatt összesen 35 milliárd forint támogatást nyújtott az autók beszerzéséhez.

Az érintett nagycsaládosok több mint 11 milliárd forint lízingfinanszírozást vettek igénybe a vásárláshoz, autónként átlagosan közel 3 millió forintot.  Korábban a hétülésesek a magyar autópiacon nem kaptak jelentős szerepet, a program azonban ezen változtatott. Az év első felében mintegy 8 ezer darab hétüléses személyautó került a magánszemélyekhez, ez tizenkétszerese az egy évvel korábbinak, amikor még nem működött az autóvásárlási program. A legnépszerűbb hétüléses autó a Dacia Lodgy, de a keresettek közé tartozik az Opel Combo, a Peugeot Rifter, a VW Touran, és a Skoda Kodiaq is.

Az állam, az autópiaci szereplők és a lízingcégek sikeres együttműködését mutatja a nagycsaládosok autóvásárlási programjának elmúlt egy éve. Az állam tavaly júliusban korábban sohasem látott programot indított, amelyben a három vagy több gyermeket nevelő családok új, legalább hétüléses autó vásárlásához maximum 2,5 millió forintos - legfeljebb az autó árának 50 százalékát elérő - támogatást kérhetnek.

35 milliárd forint új hétülésesekre

Dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint: “A nagycsaládosok autóvásárlási támogatását a kormány a tavaly júliusban elindított gyermekvállalást ösztönző lépések egyikeként vezette be. Tizenhárom hónap alatt az állam 35 milliárd forinttal támogatta a több mint 15 ezer új hétüléses autó megvásárlását. Ez egyben azt jelenti, hogy autónként megközelítőleg 2,5 millió forintot biztosított az állam vissza nem térítendő támogatásként. A szóban forgó tizenhárom hónapban mintegy 28 ezer kérelmet adtak be a családok. Ezek döntő többségéből - a megrendelt autók leszállításakor - szerződés és folyósítás lesz."

Az adatok alapján elmondható, hogy a program a várakozásoknál is jobb eredményeket hozott az első évben. Bár a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatása érezhető volt a piacon, de azt tapasztaljuk, hogy a gazdaság újraindulásával együtt, ismét élénkül a támogatott hétüléses autók iránti kereslet." Hozzátette: “Az idei évben eddig rendelkezésre bocsátott mintegy 30 milliárd forint után a jövő évi költségvetésben 15 milliárd forint áll rendelkezésre, erre a programra".

A program fontos eleme a lízing

Thomka Ferenc, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja elmondta: "A lízingcégek fontos szerepet kaptak a hétüléses autók piacán. Június végéig összesen 4024 autóra kötöttek lízingszerződést az új autó vásárlásához az állami támogatás mellé finanszírozást igénylő nagycsaládosokkal. Az állami támogatással a nagycsaládosokhoz került új autók mintegy 30 százalékához nyújtottak finanszírozást a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai, ez pedig megfelel a teljes újautópiaci arányoknak. A magánszemélyek által forgalomba helyezett személyautók több mint harmada ugyanis lízingkonstrukció keretében talál gazdára."

Thomka Ferenc hozzátette: Tavaly július óta összesen 4841 lízingfinanszírozási kérelem érkezett a nagycsaládosoktól, ebből pedig 4438-at hagytak jóvá a lízingtársaságok. A jóváhagyott kérelmekből a következő hetekben szerződés lesz. A jóváhagyási arány továbbra is magas, a beérkezett kérelmek 94 százalékát fogadták el a lízingtársaságok." A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai tizenkét hónap alatt összesen 11,5 milliárd forinttal finanszírozták az érintett családok autóvásárlását, átlagosan egy-egy autó esetében a finanszírozott összeg az állami támogatással együtt mintegy 3 millió forintot tett ki.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Milyen hatással van a program az autópiacra?

Gablini Gábor, a Gémosz elnöke felidézte, hogy a koronavírus-járvány előtt volt olyan hónap, amikor olyan sokan rendeltek új, hétüléses autót állami támogatással, hogy a szállítás a kereskedők minden igyekezete és előzetes készletezése ellenére elhúzódott. A programban megvásárolt hétüléses modellek közül a legnépszerűbbek közé tartozott a Dacia Lodgy, ebből 4 ezer darab kelt el tavaly július óta. A legkeresettebbek közé tartozik még az Opel Combo, a Skoda Kodiaq, a VW Touran, a Peugeot Rifter, a Citroën Belingo, ezekből  csaknem 4 ezer darab talált gazdára, állami támogatással.

A világ autópiacait, így a magyarországit is érzékenyen érintette a koronavírus-járvány, az eladások és a lízingfinanszírozás iránti kereslet is jelentősen csökkent. Ez is szerepet játszott abban, hogy a tavaszi hónapokban a programban vásárolt hétüléses autók száma a korábbi hónapokhoz képest csökkent. Ugyanakkor lényeges, hogy a program feltette a magyar autópiaci térképre a hétüléses autókat. 2019 első felében 670 hétüléses autót vásároltak a magánszemélyek, 2020 első hat hónapjában pedig közel 8 ezer darabot. Azaz tizenkétszeresére nőtt a hétüléses autók eladása

- mondta Gablini Gábor.

Harc a koros autópark ellen

Gablini Gábor azt is elmondta, hogy az autóvásárlási program hozzájárul a magyar autópark korszerűsödéséhez. A Magyar Lízingszövetség és a Gémosz pedig minden olyan lépést támogat, amely segíti ezt a folyamatot. Így támogatják a tisztán elektromos autókra vonatkozó támogatási keret esetleges bővítését is.

Az autóvásárlási programokra azért is szükség van a Magyar Lízingszövetség és a Gémosz szerint, mert Magyarországon a hivatalos KSH-adatok szerint tavaly több mint 3,8 millió személyautó volt forgalomban, ezek átlagéletkora 14 év volt. Szemben a 10-15 évvel ezelőtti helyzettel, amikor az autók átlagéletkora még 10-11 év volt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Nagy siker a közösségépítő agrárprogram: így fogadhatsz Te is örökbe egy birsalmafát

Hatalmas siker a birsalmafa-örökbefogadó program, az a cél pedig, hogy közösséget építsenek, egyre inkább beérni látszik.

Semmit nem ér csak az ötlet: sok magyar így rontja el az esélyeit arra, hogy a saját főnöke lehessen

Sokakat vonz az, hogy a saját főnöke legyen, ráadásul többen éreztük már úgy, hogy olyan ötlettel rukkoltunk elő, ami tényleg felpörgetné a piacot.

Alapvető hibákon úszik el a magyarok pénze: erre figyelj, ha nem akarsz legatyásodni

A mostani gazdasági helyzetbe szinte bármit megtennénk, hogy spóroljunk, azonban sokan tapasztalhatják azt, hogy hiába igyekeznek, még így is elfolyik a pénz a bankszámlájukról.

Ilyet még nem láttál: így adnák ki a magyar gyerekek kedvenc könyvét újra

Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét, a Dobozvárost.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 19. péntek
Huba
33. hét
Augusztus 19.
Humanitárius világnap
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Októberben jön a magyar pénzügyi szakma nagy találkozója.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
Válság kontra klímacélok? Lesz miről beszélni az Energy Investment Forum-on!
Private Health Forum 2022
A hazai magánegészségügy legkiemelkedőbb konferenciája.
EZT OLVASTAD MÁR?