Miközben a mesterséges intelligenciába áramló beruházások segítenek életben tartani a világgazdaság növekedését, egyre komolyabb veszélyt jelent a nagy államok eladósodása.
Az Egyesült Államok további 100 százalékos vámot vet ki minden kínai árura a már meglévő 30 százalékos vám fölött november 1-től, ami így 130 százalékra emelkedik, miután Kína exportkorlátozást vezetett be egyebek között a ritkaföldfémekre - jelentette be Donald Trump amerikai elnök a Truth Social platformján.
Indoklása szerint Kína "rendkívül agresszív" álláspontot képvisel a kereskedelem kapcsán azzal, hogy egy igen ellenséges levelet küldött a világnak, amelyben kijelentette, hogy 2025. november 1-jétől nagyszabású exportkorlátozásokat vezet be gyakorlatilag minden általuk gyártott termékre, sőt néhány olyanra is, amelyet nem ők gyártanak.
Az amerikai elnök jelezte továbbá, hogy a 100 százalékos vám bevezetése Kína további lépéseitől függően előrehozható. Donald Trump azt is tervezi, hogy Kína kapcsán exportkorlátozásokat vezet be "minden kritikus szoftverre".
Pénteken Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy lemondja a Hszi Csin-ping kínai elnökkel tervezett, közel három hét múlva Dél-Koreában esedékes találkozóját. Később az Ovális Irodában újságíróknak azonban kijelentette, hogy nem mondta le a találkozót.
"Nem, nem mondtam le, de nem tudom, hogy lesz-e egyáltalán" - mondta az amerikai elnök, aki hozzátette: "mindenképpen ott leszek, szóval feltételezem, hogy lehet, hogy lesz." Az amerikai tőzsdék jelentős mínuszba zártak pénteken Donald Trump Kínával kapcsolatos vámemelési terveire.
Putyin újra eláraszthatja a világot dízellel: Trump megállapodása után nagy bejelentést tett Moszkva
Oroszország az év végére ismét havi 3–3,5 millió tonnára növelheti dízelexportját, ami már a válság előtti szintet jelentené.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







