A legénység megkerülte a Holdat, ezzel végrehajtva az emberiség eddigi legtávolabbi személyzetes űrutazását.
Illegális hulladéklerakásért 13 embert dugtak rács mögé: nem csak környezetszennyezésért kell felelniük
Tizenhárom embert vettek őrizetbe a hatóságok 35 ezer tonna veszélyes hulladék illegális elhelyezése miatt csütörtökön, a bűnözők legalább 4 millió euró haszonra tettek szert azzal, hogy Olaszországból, Szlovéniából és Németországból származó orvosi és veszélyes hulladékot helyeztek el Horvátországban - közölte pénteken az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.
Az ügy fő gyanúsítottja két horvát állampolgár, akit az Europol kiemelten veszélyes célpontként tart számon. A bűnszervezet jogszerű vállalatokat felhasználva szervezte az illegális hulladékkereskedelmet, olasz és horvát cégeket bevonva a folyamatba. Az elhelyezett veszélyes hulladékot újrahasznosítható műanyagként tüntették fel. A horvát hatóságok azt is gyanítják, hogy ottani vállalatok orvosi hulladékát szintén illegálisan helyezték el.
A bűnszervezet a magas hulladékkezelési költségeket kihasználva követett el csalásokat, különösen a veszélyes hulladék esetében. Olaszországban közbeszerzési pályázatokon nyerték el a hulladékkezelési szerződéseket alacsony áraikkal, majd a hulladékot kezelés nélkül, hamis dokumentumokkal szállították Horvátországba. Az illegális lerakással jelentős költségeket spóroltak meg, és nagy profitra tettek szert.
Az akció során a hatóságok elektronikai eszközöket, mobiltelefonokat és dokumentumokat foglaltak le, amelyeket további vizsgálatnak vetnek alá. Az Europol felhívta a figyelmet, hogy a veszélyes hulladékok illegális kereskedelme rendkívül jövedelmező bűncselekmény, amely alacsony lebukási kockázattal jár, miközben súlyos környezeti károkat okoz. Az illegális hulladékelhelyezés visszafordíthatatlan módon szennyezi a talajt, a vizet és a levegőt. Az ilyen bűncselekmények gyakran okirat-hamisítással, pénzmosással vagy korrupcióval járnak együtt.
Kiderült az ingatlanpiac nagy titka: így cserélheted el az apró városi panelt egy tágas kertes házra
Továbbra is a budapesti agglomeráció dominálja a családi házak piacát, a kínálat és a kereslet is ebbe az irányba koncentrálódik.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








