42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére.
Nehéz elképzelni, hogy volt idő, amikor még 43 forint volt egy Big Mac, és egy sajtburger csak 26 forint. Természetesen az akkori átlagfizetések sem tettek ki százezreket. A Pénzcentrum most kiszámolta, hogy ha a mekis kaják árait összemérjük az átlagfizetéssel, mikor "éltek jobban" a magyar vásárlók.
A Magyarországon jelenleg is működő gyorséttermek közül elsőként a Meki jött be az országba - még a rendszerváltás előtt - 1988-ban. A nyitáskor még csak 15-féle termékből lehetett választani. Az akkori legdrágább étel a 43 forintos Big Mac volt, és egy sajtburger is mindössze 26 forintba került. A hamburger, a nagy krumpli és a tejturmix is 25-25 forint volt. A legolcsóbb a kínálatban a presszókávé, a tea és a forró kakaó - ma forró csoki - volt, ezek 12 forintba kerültek.
Vagyis ebből az összegből 208 Big Macre futotta volna, 344 sajtburgerre, és 358 hamburgerre vagy nagy sültkrumplira.
A nyitást után 20 évvel, vagyis 2008-ban egy Big Mac 650 forintba, a nagy sültkrumpli 430 forintba került - az Index szerint. Időközben a hamburger és a sajtburger is drágultak, nyolcszorosára: 200-200 forintra. Azonban 2008-ban az átlagkereset már 198 964 forint volt a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. Vagyis ebből a pénzből már kijött volna 306 db Big Mac, 462 nagy sültkrumpli, illetve 994 hamburger vagy sajtburger.
Jelenleg az országban 92 McDonald's üzemel (ennek csaknem fele a fővárosban), összesen 124 féle terméket árulnak, viszont az áraik nem egységesek. Találunk Big Macet 860 és 920 forintért is, sajtburgert 250-360 forintig, a hamburger nagyjából 320-330 forint a legtöbb helyen, a nagy krumpli pedig 660 körül van. Mivel a 2020-as évre még nem számolhatunk átlagkeresetet, a 2019-es átlaggal - 367 833 forinttal - számolva 399-427 Big Mac, 1021-1471 sajtburger, kb. 1131 hamburger és 553 nagy sültkrumpli jönne ki belőle:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A grafikonon látható, hogy leginkább a sajtburger ára maradt tartósan alacsonyan, és a hamburger is a nyomában van. Viszont bármely terméket vizsgálva elmondható, hogy az adott évben az átlagekeresetből egyre több mekis ételre futotta.
Ezek a bizonyos termékek alapján számított indexek - tehát hogy az adott évi átlagkeresetből mennyi kenyeret vásárolhattunk volna például - viszont önmagukban nem tudják megmutatni a tapasztalható infláció valós mértékét. Lehetséges, hogy ma az átlagos keresetből kétszer annyi Big Macre futná, mint 1988-ban, ez azonban csak egy szelete a teljes képnek.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







