Kiszámoltuk: ennyivel lesz drágább 2020-ban a szilveszteri menü, mint 2019-ben

2020. december 29. 11:01

Majdnem négyszáz forinttal kell átlagosan többet fizetni idén egy klasszikus szilveszteri menüért idén, mint 2019-ben. A 10 százalékos éves áremelkedésért legfőképp 2 termék a ludas, az egyik a mindig nélkülözhetetlen virsli, a másik pedig az ehhez szükséges fehérkenyér.

A karácsonynak vége, már csak a szilveszter van hátra az évből. Az újévi ünneplésnek pedig elengedhetetlen kellékei a virsli-pezsgő páros. Olyannyira, hogy mindkét termékből most már hosszú-hosszú évek óta óriási mennyiséget vásárolnak a magyarok az évnek ennek a szakában.

A virsliből a baromfi és a sertés a nyerő sokaknál, míg pezsgőből még most is markánsan az édeset keresik a legtöbbet. Igaz, utóbbi esetében évről-évre megfigyelhető az a trend, hogy a vásárlók egy része a szárazabb ízvilág felé fordul. A pezsgő és a virsli azonban önmagában nem elegendőek, mind új évi menü. A húskészítmény élvezetéhez elengedhetetlen a kenyér és a mustár is.

De mennyibe kerülnek most ezek a termékek, és mennyibe kerültek tavaly? Azért hogy ezt kiderítsük, a Pénzcentrumon összeállítottunk egy 5 termékből álló klasszikus szilveszteri menüt. Képzeletbeli kosarunkba raktunk:

  • sertésvirslit
  • fehér kenyeret,
  • tartós kenyeret,
  • egy flakon mustárt,
  • és egy édes fehér 0,75-ös tankpezsgőt.

Ha megnézzük hogyan alakultak a klasszikus szilveszteri termékek árai az elmúlt 10 évben, azt találjuk, hogy egyetlen eset kivételével nem volt kiugró, éves drágulás. A sertésvirsli kilós ára azonban ebből a szempontból kakukktojás, hiszen ahogy látjuk 2018-2020 között több mint 400 forintos áremelkedés volt tapasztalható. Ami 2 év leforgása alatt 24 százalékos áremelkedést jelentett.

Mennyibe kerül idén a szilveszteri menü?

Az egyszerűség kedvéért képzeletbeli kosarunkban egy bevásárlás során, minden, a listánkban szereplő termékből 1 egységnyit viszünk magunkkal a kasszához. Ennek következtében, ha az idegi átlagárakkal számolunk, akkor: 1 kiló sertésvirslit, 1 kiló fehérkenyeret, egy tetszőleges 250-500 grammos tartós kenyeret, egy 350-500 grammos mustárt, illetve egy 0,75 literes édes fehér pezsgőt

átlagosan 4 255 forintért vásárolhatunk meg idén szilveszterre.

Ugyanezért a csomagért 2019. év végén 3 871 forintot kellett volna fizetni. Egy év alatt tehát az mondható, hogy átlagosan

384 forinttal drágult a szilveszteri menü ára.

Erről, ahogy a fenti grafikonból is látszik, gyakorlatilag két termék tehet. Az egyik a sertésvirsli, ami egyetlen év leforgása alatt átlagosan 17 százalékkal lett drágább. Míg a fehérkenyér kilója ugyanezen az időtávon majdnem ugyanennyivel, 14 százalékkal emelkedett.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A virsli drágulásának legfőbb oka, hogy a sertésnek igencsak magasan volt a világpiaci ára, főleg az év első felében. A kenyér esetében pedig a legfőbb alapanyag, a liszt éves átlagos áremelkedése okozta végül a kenyér drágulását.

Egy év leforgása alatt tehát a teljes szilveszteri menünk áremelkedése mintegy 10 százalékos volt.

Azért hogy mindezt kontextusba tudjuk helyezni érdemes idecitálni a KSH legfrissebb inflációs statisztikáit. Ebből kiderült, hogy a fogyasztói árak éves növekedési üteme 2,7 százalékra lassult 2020. novemberben 2019 novemberéhez képest.

Ezzel együtt azért bőven akadtak olyan termékek, amiknek a drágulásra egyáltalán nem volt ilyen mérsékelt. Az élelmiszerek ára, ami például a legtöbb embert érint, 6,2 százalékkal nőtt 2019 novemberéhez képest idén novemberre, ezen belül ráadásul az idényáras élelmiszereké, minta burgonya, friss zöldség és a friss hazai és déligyümölcs összesen 14,4 százalékkal kerülnek többe, mint egy éve ilyenkor. Ám több mint 10 százalékos áremelkedést mértek a párizsi-kolbász tengelyen, az étolajnál, a lisztnél és a cukornál is.

Azt mondhatjuk tehát, hogy a szilveszteri menünk egy éves drágulása - ami az öt termékből álló kosarunkból, gyakorlatilag kettőnek volt köszönhető - hozzávetőlegesen hozta az átlagos éves élelmiszer-drágulás ütemét. Nem úgy, mint a karácsonyi menü, amire úgyszólván az ember gatyája is ráment idén, főleg ha kiadós mennyiségben készített diós és mákos bejglit.

Korábbi virsli, illetve pezsgő tesztjeinket ITT és ITT találja!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm