2020. április 2. csütörtök Áron

Ez tuti neked is kiment a fejedből idén: pedig simán rámehet a családi karácsony


A karácsonyi rohanásban az emberek hajlamosak megfeledkezni az egészségükről, pedig éppen az ünnepek alatt még kellemetlenebb fejfájástól, gyomorsavtól, vagy epegörcsöktől szenvedni. A Pénzcentrum Dr. Marjai Tamást, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) szakmai elnökének tanácsát kérte ki azzal kapcsolatban, mire ügyeljenek a gyógyszert szedők karácsonykor.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) nemrég közleményben hívta fel a lakosság figyelmét a karácsony és az újév közeledtével arra, hogy nem csak az ajándékok és az élelmiszerek megvásárlására kell gondolni. Legalább ilyen fontos a rendszeresen alkalmazott készítmények beszerzése, valamint - az ünnepnapok torlódása miatt - a váratlan helyzetekre való felkészülés is.

Mivel az ünnepnapokon általában felborul a hétköznapok megszokott rendje, és karácsonykor ez különösen igaz. Ebben az időszakban az embernek sokkal több dologra kell odafigyelnie, a napi teendők listája háromszor olyan hosszú, mint egy átlagos napon, és ilyenkor sokkal több felé járunk, utazunk is.

Hasonlítsd össze a személyi kölcsön ajánlatokat és találd meg a legjobbat a Pénzcentrum kalkulátorával!

Nem csoda tehát, ha elfelejti valaki kiváltani a rendszeresen szedett gyógyszerét, amely éppen az ünnepek alatt fog elfogyni. Megeshet, hogy nem nézzük át házipatikát sem, és a töltöttkáposztával belakott vendégeknek nem tudunk adni egy savlekötő tablettát, vagy egy görcsoldót. Esetleg utazás előtt arra figyelünk, ne maradjon ki egy ajándék sem a csomagból, viszont a migréngyógyszerünk elfelejtjük elpakolni. Mutatjuk, mire érdemes még odafigyelni a karácsonyi időszakban a szakember szerint!

Pénzcentrum: Mire érdemes különösen figyelni az ünnepi időszakban a gyógyszerek szedésénél?

Dr. Marjai Tamás: Az egyik legfontosabb jótanács, hogy a krónikus betegségeink nincsenek tekintettel az ünnepi időszakra, ezért továbbra is figyeljünk oda a rendszeresen szedett gyógyszereinkre. Ha kifogyóban vannak, akkor ne hagyjuk az utolsó pillanatra a kiváltásukat, nehogy ne tudjuk őket időben beszerezni.

Ha elutazunk akkor pedig ne felejtsük el magunkkal vinni őket.

Emellett a gyógyszerszedőknek oda kell figyelniük az italfogyasztásra is. Nem minden készítmény mellé biztonságos alkoholt inni, mert komoly problémákat okozhat. De a rendszeresen szedett gyógyszereink hatását nem csak az ételek és italok befolyásolhatják, hanem az akut problémákra szedett szerek is. A vény nélküli szerek vásárlásánál már a gyógyszertárban győződjünk meg arról, hogy olyan készítményeket használjunk, melyek nem lépnek kölcsönhatásba a már szedett gyógyszereinkkel.

PC: Milyen típusú gyógyszerek fogynak a legjobban karácsony és az ünnepek előtt?

M. T.: Karácsonyi készülődés része az is, hogy az emberek beszerzik azokat a gyógyszereket, melyek szükségesek lehetnek az ünnepek alatt is. Az ünnepi étel és italfogyasztásra gondolva nagyon sokan már jó előre beszerzik az emésztést elősegítő szereket, valamint a gyomorsav csökkentő készítményeket. Emellett jobban fogynak az epeműködésre ható készítmények is. Szintén a felkészülés része, hogy sok fájdalomcsillapító és görcsoldó készítményt vásárolnak.

PC: Hogyan készüljenek fel azok, akik tudják magukról, hogy gyomorsav problémáik, vagy görcseik lehetnek?

M. T.: Ha már tudjuk, hogy a sok étel és ital fogyasztása problémát okozhat, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy megelőzzük ezeket a helyzeteket. Ha odafigyelünk az étkezéseknél, akkor lehet, hogy nem is fognak jelentkezni a kellemetlen tünetek, és nem lesz szükség a gyógyszerekre sem.

Ha odafigyeléssel nem tudjuk megelőzni a problémáka, de tudjuk, hogy melyek azok a jól bevált készítmények, melyek segíthetnek nekünk, akkor időben gondoskodjunk a beszerzésükről.

PC: Milyen problémákat okozhat ezeknek nem megfelelő adagolása?

M. T.: A vény nélküli készítmények használata alapvetően biztonságos. Ha túl keveset vesznek be a gyógyszerből, akkor a várt hatás elmaradhat, és a tünetek tovább fennállnak majd. Ha több gyógyszert vesznek be a kelleténél, akkor jellemzően a mellékhatások megjelenésével kell számolnunk, a mérgezéses esetek nagyon ritkák.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy ha az alkalmazási előiratnak megfelelően alkalmazzuk a gyógyszereket és a tüneteink nem javulnak, akkor forduljunk orvoshoz.

Erre azért van szükség, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy nem egy komolyabb betegség tünetét próbáljuk meg vény nélküli szerekkel kezelni sikertelenül.

PC: A karácsony sok szempontból stresszes időszak, melyet vannak, akik vény nélkül kapható nyugtatókkal igyekszenek átvészelni. Mit javasolnának azoknak, akik fokozott stresszre számítanak?

M. T.: Ha tehetjük, akkor lehetőleg igyekezzünk elkerülni a feszült helyzeteket, például alapos tervezéssel és felkészüléssel. Ha ez nem sikerül, akkor ki lehet próbálni több feszültségoldó és stresszcsökkentő módszert is a meditációtól kezdve a mozgáson át a masszázsig. Végezetül ajánlani tudjuk a vény nélkül kapható, enyhe nyugtató hatású gyógynövényeket tartalmazó készítményeket. Rövid ideig használva ezek is segítséget nyújthatnak a feszült időszakok átvészelésében.

PC: Mely gyógyszerek időszakos alkalmazásának lehetnek káros következményei? Vezethet-e függőséghez a karácsonyi "túlhasználat"?

M. T.: Az ünnepek alatti nagy mennyiségű étel és alkoholos ital fogyasztása miatt kialakult panaszokra jellemzően vény nélkül kapható szereket használunk. Ezeket alapvetően a tünetek csökkentése miatt vesszük be, és az ünnepek elmúltával már nincs rájuk szükség. Az adagolási utasításokat pontosan betartva a vény nélküli, tüneti kezelésre szolgáló készítmények rövid távon alkalmazva nem okoznak függőséget. A gyógyszerek vásárlásánál

vegyük igénybe a gyógyszertári szakemberek segítségét, és ne féljünk megkérdezni tőlük, hogy hogyan kell helyesen alkalmazni a készítményeket.

Ha az alkalmazási előírásban javasoltnál több gyógyszert veszünk be, akkor alapvetően nem a függőséggel kell számolnunk, hanem a mellékhatások megjelenésével. Függőség akkor alakulhat ki, ha hosszabb távon használunk valamilyen készítményt, de ez a vény nélkül kapható készítményeknél rendkívül ritka.

Gyógyszertárak, patikák ünnepi nyitvatartása

A karácsonyi ünnepek alatt az egészségügyi szolgáltatók, így a gyógyszertárak is ügyeleti rendnek megfelelően látnak el szolgálatot. December 24-én a pihenőnapokon is nyitva tartó gyógyszertárak nem a szokásos szombati/pihenőnapi munkarendjük szerint, hanem általában 12 óráig tartanak nyitva.

December 25-én, valamint 26-án kizárólag a 0-24 órás nyitva tartású, az ünnepnapokon is nyitva tartó, valamint az ügyeletes gyógyszertárak biztosítják a gyógyszerellátást.

December 31-én (kedden) a szokásos hétköznapi nyitvatartás szerint, vagy rövidített nyitvatartás szerint 14 óráig lesznek nyitva a gyógyszertárak, míg január 1-jén kizárólag a 0-24 órás nyitva tartású, az ünnepnapokon is nyitva tartó, valamint az ügyeletes gyógyszertárak biztosítják a gyógyszerellátást.

Az ügyeleti, vagy készenléti szolgálatot ellátó gyógyszertárakról az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapján lehet pontos és hiteles információt kapni.

Címlapkép: Getty Images

Mi az a koronavírus?

A 2019-nCoV (SARS-CoV-2) névre keresztelt vírus a koronavírusok közé tartozik. Ma "mindössze" 7 olyan koronavírusról tudunk, ami az embereknél is képes betegséget okozni - súlyosságukat tekintve nagyon változatos problémákkal: az egyszerű náthától a súlyos légúti problémákig. Aki nem tudná, ugyanez a vírustörzs (koronavírus) felelős a néhány éve feltűnt SARS-ért és MERS-ért. A vírus okozta megbetegedés hivatalos neve COVID-19.

Hogyan terjed a koronavírus?

A COVID-19 főként cseppfertőzéssel terjed, de a kutatók által az sem zárható ki, hogy a fertőzött széklettel való érintkezés során is megfertőződhetünk.

Kik kaphatják el a koronavírust?

Ahogy más, a légutakat érintő vírusfertőzést, úgy a koronavírust is gyakorlatilag bárki elkaphatja. Viszont erre is fogékonyabbak lehetnek a krónikus betegségekben szenvedők, a legyengült immunrendszerűek, a kisgyerekek és az idősebbek. A betegség lefolyása náluk súlyosabb tünetekkel járhat, és a szövődmények is gyakoribbak.

A koronavírus tünetei

A koronvírus lappangási ideje a jelenlegi tudásunk alapján 2-14 nap. A tünetek súlyossága egyénenként nagyon eltérő lehet, vannak, akik kb. teljesen tünetmentesek, míg mások csak enyhe tüneteket tapasztalnak. Ez is hozzájárul a COVID-19 gyors terjedéséhez. A koronavírus a légutakat támadja meg. A fertőzés tünetei kezdetben hasonlítanak az influenza vagy egyéb légúti fertőzés tüneteihez:

  • száraz köhögés
  • láz
  • gyengeség, fáradékonyság
  • légzési nehézségek
  • légszomj
  • hasmenés
  • torokfájás (ritkábban)
  • orrfolyás (ritkábban)

A COVID-19 okozta fertőzés az esetek nagyjából kb. 80 százalékában enyhe vagy közepesen súlyos tünetekkel jár együtt, míg a jelenelgi statisztikák szerint az érintettek negyedénél volt súlyos a betegség. Az elsődleges, influenzaszerű tünetek után a betegség továbbterjedhet a tüdőre, súlyos légzési nehézségeket okozva. A koronavírus szövődménye tüdőgyulladás, akut légzőszervi distressz szindróma (ARDS), szeptikus sokk, veseelégtelenség, végső esetben pedig halál is lehet. A kórházi kezelésre szorulók többsége a fertőzés előtt egészséges volt. A halálos áldozatok azonban azok közül kerültek ki, akik a fokozott rizikójú csoportokba tartoztak, például krónikus betegségeik, szívproblémáik, cukorbetegségük volt vagy idősebbek voltak.

Minden a koronavírusról a Pénzcentrum tematikus mellékletében - KATT!

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Megszólalt a pesti elitgimnázium igazgatója: így megy náluk a digitális oktatás
Gadóné Kézdy Edit, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatónője adott interjút a Pénzcentrumnak.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Lidl

04.02-04.07
Országos

Interspar

04.02-04.11
Budapest

Spar

04.02-04.11
Országos

Tesco

04.02-04.06
Budapest

Aldi

04.01-04.08
Országos

Auchan

Húsvét
03.12-04.11
Országos

Aldi

03.01-04.05
Országos

Interspar

02.26-04.03
Országos

  Ajánlatunk