0 °C Budapest
Pouring traditional Hungarian fish soup  - Halaszle

Kitálaltak a haltenyésztők: 10-ből 4 halat csak karácsonykor tudnak eladni

MTI
2024. december 12. 20:56

A karácsonyi halkínálatot és a belföldi haltermelés eredményeit mutatták be az Agrárminisztérium (AM), a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a METRO Magyarország együttműködésével megrendezett sajtótájékoztatón Budaörsön - közölte az AM.

Az esemény kiemelt célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a halfogyasztás jelentőségére, és népszerűsítse a kiváló minőségű magyar halakat - írták. Nobilis Márton, az AM élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára az eseményen elmondta, ez az időszak kiemelten fontos a haltenyésztők, az eladók számára, hiszen az összes halfogyasztás 40 százaléka realizálódik karácsony körül. Az egyes termelők esetében pedig saját éves halértékesítésük 70 százalékát is elérheti az ilyenkor eladott mennyiség.

Hozzátette, a belföldi halfogyasztás mértéke emelkedik, az egy főre jutó éves mennyiség 5,7 kilogrammról 6,7 kilogrammra nőtt az elmúlt években. A "Kapj rá!" kampány 2013 és 2020 között 24 százalékkal növelte a halfogyasztást. A kormány további forrásokat is biztosított a népszerűsítéshez, erre a célra 2020 óta 700 millió forint állt rendelkezésre. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy kiváló minőségű halak kerülhetnek a karácsonyi asztalra.

Az AM az érintettek támogatása érdekében jelentős lépéseket tett: 27 százalékról 5 százalékra csökkentette a hal áfakulcsát, valamint pótlólagos forrásokat biztosított a haltermelő tavak fenntartására. Nobilis Márton hangsúlyozta, a halfogyasztás népegészségügyi szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen a hal kiváló minőségű fehérje- és omega-3 forrás. Emellett a haltenyésztés fenntarthatósági szempontból is előnyös, hiszen a halak takarmányhasznosítása rendkívül hatékony.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58