Nem telik el nap, hogy ne olvasnánk újabb átverésekről, biztonsági résekről, kiberbűncselekményekről.
Elfogtak egy nőt, aki az interneten árult tulajdonában nem lévő termékeket, és így több mint 3 millió forintot csalt ki gyanútlan vásárlóktól - tudatta a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.
A közlemény szerint a 21 éves budapesti nőt a Békéscsabai Rendőrkapitányság 64 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével gyanúsítja, őrizetbe vétele mellett javaslatot tettek előzetes letartóztatására is.
Kifejtették, a nő áron alul kínált többek között elektromos rollereket, okosórákat, játékkonzolokat és mobiltelefonokat az egyik online piactéren. A hirdetésekre 2024 márciusa és augusztusa között sokan jelentkeztek, hatvannégyen pedig a kért vételárat előre át is utalták a megadott számlaszámra.
Az első károsultak egyike egy békéscsabai nő volt, így a nyomozók ott kezdték el felgöngyölíteni az ügyet. A csaló által használt álprofilok és számlaszámok alapján indultak el, és hamarosan kiderült, hogy az ország számos pontján vannak károsultak. A nő által okozott kár ekkor már meghaladta a 3 millió forintot.
Múlt kedden fogták el Budapesten, több vagyon elleni bűncselekmény miatt 14 élő körözés volt érvényben vele szemben - közölték.
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







