22 °C Budapest
Nem sajnálják a pénzt a magyarok: milliárdokat mennek el erre

Nem sajnálják a pénzt a magyarok: milliárdokat mennek el erre

2018. március 24. 10:01

Nem sajnálják a pénzt a magyarok, ha húsvétról van szó: a Nielsen legfrissebb adatai szerint a tavalyi húsvéti szezonban 900 tonna csokoládéfigurát vittek haza a magyarok, ami 20 százalékos emelkedés 2016-hoz képest.

Több csokoládét vásároltak húsvétkor a magyarok tavaly, mint 2016-ban. Favoritnak a csokinyúl bizonyult, maga mögé utasítva a második helyezett tojást, továbbá a kacsát, bárányt és csibét is. Az édességek pénzben kifejezett húsvéti forgalma a vásárolt mennyiségnél is jobban, 28 százalékkal nőtt: négy és fél milliárd forint landolt a kasszákban

A teljes éves magyar édességpiac forgalma 2017-ben több mint 200 milliárd forint volt, idén ezt valamivel meghaladó - becslésük szerint 2-3 százalékos további növekedést előrejelezve- összegre számítanak a szövetség tagvállalatai, amelyek a hazai forgalom több, mint 80 százalékát fedik le, mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetsége elnöke. Érdekesség egyrészt, hogy a húsvéti szezonban a figurás csokoládék mellett a cukorkák iránti kereslet is megnő, másrészt maga a cukorka piac is jobban teljesített a teljes édességpiachoz képest az elmúlt egy évben az innovációknak köszönhetően.

A fogyasztók egyre nyitottabbak a magasabb minőséget képviselő, kiváló alapanyagokból készített, magasabb árkategóriában található termékekre. A korábbi éveket még a fogyasztás mennyiségének csökkenése jellemezte, de a kereslet már ekkor is folyamatosan a minőség felé tolódott el - tette hozzá. Az édességgyártók számára a húsvét általában még a karácsonynál is nagyobb keresletet támaszt a figurás csokoládék iránt, melyekből az eladás mennyisége akár ötödével is meghaladhatja a decemberi időszakot - tette hozzá Sánta Sándor. Azt is elmondta, hogy a húsvétkor a csokinyúl már négy éve a legkedveltebb figura.

Egy európai keretmegállapodás alapján 2020-ig 10 százalékkal kell csökkenteni az élelmiszeripari termékek hozzáadott cukortartalmát, és az édességgyártók, az Élelmiszerforgalmazók Országos Szövetségével közösen, önkéntes vállalásokkal már elkezdték a csökkentést. Egyre nagyobb teret nyernek a speciális igényeket kielégítő édességek, például a glutén-, cukor-, és laktózmentes termékek is, és várható hogy a kereslet tovább nő irányukban.

NEKED AJÁNLJUK
Megdőlt a nagy videójáték-tévhit: ezt rengeteg szülő elrontja, súlyos árat fizet érte

A 6-18 éves fiatalok mintegy heti 8 órát töltenek játékkal, a magyar gyerekek pedig mintegy 76 százaléka ezzel tölti a szabadidejét.

Ezzel robbantana bankot rengeteg magyar: sokan nem is ismerik, pedig milliók múlhatnak rajta

A startolásnál a magyarok mindössze 10-15 százaléka ismerte a közösségi finanszírozás lényegét, és sokan még mindig összekeverik ezt a fajta támogatást a jótékonykodással.

5 érv amellett, hogy vásárlóként miért válaszd a közösségi finanszírozást

Békebeli személyesség, XXI. századi technológia - a közösségi finanszírozás közel sem olyan újkeletű fogalom, mint azt gondolnánk.

Csendes gyilkostól rettegnek a magyarok: van ok a félelemre, a génjeinkben lapulhat a kór

A szorongás nem alaptalan, hiszen Magyarország évek óta rosszul szerepel a rákkal kapcsolatos halálozási listákon.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. július 6. szerda
Csaba
27. hét
Július 6.
A csók világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?