A borravaló mértéke átalakulóban van, szektoronként eltér, és az évszakok is érezhetően befolyásolják.
Nemrég egy újabb uzsorás vállalkozást lepleztek le a rendőrök. Négy gyanúsítottat fogtak el Csernelyen, akik a gyanú szerint legalább öt sértett járandóságát vették el kamatok fejében.
Nemrég újabb uzsorásokat fogtak el a rendőrök a Borsod megyei Csernelyen. A gyanú szerint több személynek is adtak kölcsön kamatra élelmiszert, lakhatást, készpénzt és élvezeti cikkeket.Egy betelefonáló segítségével jutottak el a gyanúsítottakhoz, aki tavaly decemberben névtelenül telefonálva jelentette be, hogy az uzsorások elveszik minden pénzét, és már nem bírja tovább.
- írja a police.hu.
Azokat az áldozatokat, akik egy idő után már nem tudták az irreálisan magas kamatokat törleszteni, testi épség elleni súlyos fenyegetéssel kötelezték a fizetésre. Volt olyan sértett is, akinek a tartozást illegális fakitermeléssel kellett ellentételeznie.
Az Ózdi Rendőrkapitányság előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra, amit ügyészi indítványra az illetékes járásbíróság elrendelt.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szinte sosem végződik jól
Uzsorások, vásárlói csoportok és hasonló megoldások a legtöbb esetben nem oldják meg a családok pénzügyi problémáit. Többnyire csak tovább nehezítik az amúgy sem könnyű megélhetését azoknak, akiknek gyorsan pénzre van szüksége. Az uzsorásokat nem is kérdés, miért érdemes messziről elkerülni, de a fogyasztói csoportok is éveken keresztül hitegethetik a kétségbeesett ügyfeleiket. Fontos tudni, hogy a pénzintézetek előre nem szoktak pénzt kérni, a díjaikat a folyósított hitelek után kell megfizetni. Így nagyon körültekintően kell eljárni, ha bárki hitel ügyintézésért cserébe előre pénzt vagy költségtérítést kér.
Ahogy egyre többen szorulnak ki a banki hitelezés rendszeréből, egyre többen választhatják még esetleg a gyorskölcsönöket, amelyeket sok esetben otthonukban vehetnek át. Ilyen kiegészítő kényelmi szolgáltatások esetén sokszor csak a hitelnyújtás alapszolgáltatás árát tüntetik fel és az egyéb szolgáltatások extra díjként jelennek meg.
Igénybe vétele esetén feltétlenül tájékozódjunk az extra költségekről. A törlesztés ütemezése is gyakran eltér a szokásostól, mert nem havonta, hanem hetente kell fizetni, így az alacsonynak tűnő heti törlesztőrészlet becsapós lehet.
Mire figyeljünk hitelfelvétel előtt?
- Készítsünk házi költségvetést, és vizsgáljuk meg, mennyi havi törlesztőrészletet tudnánk maximum kifizetni.
- Hasonlítsuk össze a hitelkínálatot, vizsgáljuk meg az összes költséget és az alapján döntsünk.
- Legyünk elővigyázatosak: nézzük meg, milyen feltételekkel mondhatjuk fel majd a szerződést és hogy van-e lehetőségünk elő- vagy végtörlesztésre!
- Részletesen olvassuk el az Általános Szerződési Feltételeket, Üzletszabályzatot. Ha valami nem világos, mindenképpen kérdezzünk rá.
- A szerződést rágjuk át akár többször is, nagyon részletesen olvassuk végig!
- Ne bízzunk a kimagaslóan csábító ajánlatokban: ami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, valószínűleg az is.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








