13 °C Budapest

Ne spóroljon az alváson: az egészsége múlhat rajta!

Pénzcentrum
2009. január 14. 14:00

Aki nem alszik eleget, vagy nem alszik elég pihentetően, nem csak azt kockáztatja, hogy egész nap ásítozni fog a munkahelyén. Egy új felmérés szerint az immunrendszer hatékony működését is negatívan befolyásolja a kialvatlanság.

Azok, akik hét óránál kevesebbet alszanak, háromszor nagyobb valószínűséggel fáznak meg a hideg téli napokon, mint kipihent társaik - idézte a CNN Sheldon Cohent, a Carnegie Mellon University professzorát.

A szakember által vezetett vizsgálat során 153, 21 és 55 év közötti férfit és nőt vettek górcső alá két héten át minden nap. Az alanyoknak nyilatkozniuk kellett arról, hogyan és mennyit aludtak, mennyit forgolódtak, mielőtt elnyomta őket az álom és mennyire kipihenten ébredtek reggel.

A tudomány oltárán önmagukat feláldozó jelentkezőket ezek után karanténba zárták, ahol hat napon keresztül a megfázás vírusával fertőzött orrcseppet adtak nekik. Egy adag nagyjából a 125-szöröse volt annak a dózisnak, amivel már sejtszintű fertőzést lehet elérni laboratíóriumi körülmények között.

Az eredmények szerint az önkéntesek 88 százaléka fertőződött meg a vírussal, de nem mindenki lett láthatóan beteg. Az alanyok 43 százaléka mutatott valóban megfázásra és fertőzésre egyaránt utaló jeleket. Azok, akik hét óránál kevesebbet aludtak, vagy az álmuk nyugtalan volt, jóval esélyesebbnek mutatkoztak a megfázásra, mint kipihent társaik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 92 százaléknál gyengébb alvási hatékonysággal rendelkező önkéntesek 5,5-szer nagyobb eséllyel kapták el a betegséget, mint a legalább 98 százalékos hatékonysággal dolgozó társaik. Akik egy nyolc órás alvás során 10 percet eltékozolnak, legalább háromszoros valószínűséggel fáznak meg, míg a 40 percet forgolódók esélye több mint ötszörös a jól alvókkal szemben egy kellemetlen kihűlés felszedésére.

A kutatók egyelőre közvetlen bizonyítékot nem tudnak felmutatni az eredmények alátámasztására, így csak sejteni lehet, hogy az alvás megvonása felborítja az immunrendszer optimális működését. Korábbi kutatások azonban bebizonyították, hogy számos molekula és hatóanyag kering a vérben és a sejtekben, melyek egyaránt hatással vannak az alvásra és az immunrendszerre, így egyáltalán nem csoda, hogy a két funkció egymásra is hatással van. Elég csak arra gondolni: ha betegek vagyunk, sokkal nagyobb szükségét érezzük az alvásnak.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?