A Nemzeti Hírközlési Hatóság 40 millió forintos bírságot szabott ki a UPC Magyarország Kft-re, mivel 2007 májusában a társaság internet és VoIP-telefon szolgáltatása úgy szűnt meg Budaörsön és Budapest XI. kerületének egy részén, hogy az érintett mintegy 2000 előfizetőt nem értesítették előzetesen.
Az NHH 2007 novemberében meghozott elsőfokú határozata ellen a UPC fellebbezést nyújtott be az NHH tanácsának elnökéhez, a most lezárult másodfokú eljárás azonban ezt elutasította. A hatóság a fogyasztók érdekeit jelentősen sértő lépés körülményeinek kivizsgálására, több előfizetői beadvány alapján indított eljárást a UPC ellen.
A UPC az érintett területeken egy másik szolgáltató hálózatán nyújtotta szolgáltatásait a két cég közötti szerződés alapján. A szerződést a hálózat tulajdonosa 2006 végén felmondta. A UPC és a hálózat tulajdonosa között a szerződésben foglalt elővásárlási jog alapján a felmondási időszak alatt folyamatos egyeztetések folytak a hálózat megvásárlásával kapcsolatban, azonban a tárgyalások nem vezettek eredményre és 2007 tavaszán a hálózat tulajdonosát egy harmadik szolgáltató megvette. Az adásvételt követően a hálózat új tulajdonosa 2007. május 29-én a UPC további szolgáltatási lehetőségét megszüntette és az előfizetők átmenetileg szolgáltatás nélkül maradtak.
A UPC a kellő időben, még a szolgáltatás megszűnése előtt elmulasztotta tájékoztatni az érintett előfizetőket a lehetséges változásokról, így a szolgáltatások megszűnése és a szolgáltatóváltás az előfizetőket váratlanul érte. Az előfizetők megbízható és naprakész információk hiányában nem voltak abban a helyzetben, hogy szabadon választhassanak az elérhető hírközlési szolgáltatók és szolgáltatások között. A szolgáltatóváltás miatt a VoIP telefonszolgáltatás kapcsán felmerülő számhordozási igények teljesítését a UPC megtagadta, így megsértette a számhordozás szabályaira vonatkozó rendelkezéseket is.
A UPC szolgáltatásai megszűnésével kapcsolatban tanúsított magatartása, és a számhordozási igények megtagadása miatt a hatóság elsőfokon 40 millió forintos bírságot szabott ki és egyben felhívta a szolgáltatót a számhordozási igények teljesítésére. A számhordozási követelményeknek ezt követően a UPC eleget tett.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A bírság összegének meghatározásakor az NHH figyelembe vette, hogy a UPC meghatározó szereplője a hírközlési ágazatnak, így a jogsértés piacra gyakorolt hatása jelentős. A hírközlési piac liberalizálásának fontos célja, hogy a fogyasztók megfelelő információk birtokában az elektronikus hírközlési piac valamennyi szegmensében korlátozások nélkül választhassanak a számukra legkedvezőbb ajánlatot kínáló szolgáltatások között.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








