10 °C Budapest

Ami az "Akció" mögött van: mennyivel fizetsz többet?

Pénzcentrum
2007. december 17. 09:15 2 perc

A boltokban és az áruházláncokban az éves forgalom negyedét a karácsony előtti vásárlások adják. Vannak is akciók rendesen, így akárhova nézünk, mindenhol a szokásosnál olcsóbb termékekre vadászó vevőket lehet csak látni.

Az akció viszont sokszor nem jelenti azt, hogy kevesebbet is fizetünk egy adott termékért, sőt, még az is előfordulhat, hogy a korábbi árnál magasabb összeg van kitéve az akciós táblácska mellé. Ennek egy oka van, hogy ezzel a táblával szinte bármire rá lehet venni a vevőket - írja a Népszabadság.

Kutatók szerint a vásárlások 88 százalékát már az határozza meg, hogy a vevő az akciókat figyeli, és akkor is jár vásárolni. Erre válaszul vezette be azt több áruház is, hogy termékei jelentős részét folyamatosan akciósként adja. A Gazdasági Versenyhivatal pedig külön az ilyen megtévesztésekre ugrik, idén is ebből volt a legtöbb eljárás.

Jó taktika, hogy az akciós ár mellett egy fiktív, magasabb árat tüntetnek fel, így a vevőnek máris olyan érzése támad, hogy ezzel spórol. De gyakori az is, hogy érdemi csökkentés nélkül kapja meg a termék az akciós táblát.

Sokszor az is előfordul, hogy az akció előtt felviszi az árat a kereskedő, amdj újra csökkenti, de még így is lehet, hogy drágábban jutunk hozzá mint az elején. Az ilyen megtévesztéseknek pedig van alapja, ugyanis az akciós árnak az utolsó feltüntettet árhoz képest kell akciósnak lennie.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Így a fogyasztók nem tehetnek mást, minthogy figyelik az árakat, és az éppen piacon lévő termékek összehasonlításával döntik el, hogy mit is vegyenek...

NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 11:31