Érdemes még az idén beadni a gázártámogatási kérelmüket, azoknak, akik úgy érzik jogosultak rá. Ez azért is fontos, hogy ne veszítsenek el egy havi támogatási összeget - írja a Népszava.
Az alacsony jövedelműeknek érdemes még idén benyújtani a gázártámogatási kérelmüket a Magyar Államkincstárhoz, hogy gázszolgáltatók már jövő januárban jóváírhassák az árkiegészítést a számláikon. Annak, aki jövedelme alapján idén is támogatott volt - vagyis a családban az egy fogyasztási egységre eső kereset nem éri el a havi 94 ezer 955 forintot - azért célszerű december végéig beküldeni a kérelmet, mert ha januárban adnák be az igénylést, akkor az új szabályok szerint csak februártól járna a támogatás. Így azoknak, akik megvárják a jövő év elejét a kérelem postázásával, egy havi - a januári - támogatási összeg elvész. Ez pedig többezer forint veszteséget is jelenthet. Mivel egy hideg téli hónapban átlagosan 30-35 ezer forintos gázszámlával számolhat egy-egy háztartás.
Az egy fogyasztási egységre eső jövedelem kiszámításakor minden háztartásban csak egy felnőtt személy minősül egy egész fogyasztási egységnek, a család második nagykorú tagja már csak 0,9-es arányszámmal vehető figyelembe. A háztartásban minden további nagykorú 0,8-as szorzószámmal eshet latba. Csakúgy mint a család első és második kiskorú tagja, míg a többi gyermek csak 0,7 százalékos fogyasztási egységként számítható be. A magasabb összegű családi pótlékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülő családtagok pedig plusz 0,2-es szorzóval vehetők figyelembe.
Jövőre is jelentős feladatok hárulnak a társasházi közös képviselőkre a távhő- és gázártámogatási igénylések benyújtása során. Egyebek mellett pontosan meg kell határozniuk az egy-egy lakásra jutó fogyasztási hányadot, és be kell küldeniük a kincstárhoz a társasház utolsó fűtési, illetve gázszámlájának másolatát. Újdonság, hogy a jogalkotó kibővítette a társasház fogalmát.
A társaházban lakóknak mindeképpen csatolniuk kell a jövő évi távhő- és gázártámogatási kérelmükhöz a közös képviselő igazolását, amelyen az adott lakásra eső fogyasztási hányad szerepel. Abban az esetben ugyanis nem állapítható meg a kompenzációra való jogosultság, ha ezt az igazolást nem küldik be a kérelmezők.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Újdonság az is, hogy a felhasználóknak az igénylésekhez csatolniuk kell a társasház utolsó fűtési, illetve gázszámlájának másolatát is. Ezt csak akkor nem kell megtenniük, ha a közös képviselő már elküldte a számlamásolatot a kincstárnak.
Változást jelent az is, hogy a jogalkotó kibővítette a társasház fogalmát. Eszerint társaháznak tekinthető a még szolgáltatónak nem minősülő lakásszövetkezet, s minden olyan lakóépület, amely műszakilag önálló és az ingatlannyilvántartásban is megosztva szerepel.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








