A Monetáris Tanács a 2007. augusztus 27-i ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 7.75%-os szintjét. A Monetáris Tanács továbbra is úgy ítéli meg, hogy 2009-re a 3 százalékos inflációs cél elérhető. A fogyasztói árak növekedési üteme - alapvetően a monetáris politika hatókörén kívül eső, jórészt átmeneti tényezők hatására - 2008-ban a korábban vártnál lassabban fog mérséklődni. Az inflációs jelentés előrejelzése alapján 2009-ben a 3 százalékos cél alatti infláció várható, amit döntően szintén átmeneti hatások okoznak. A hazai konjunkturális kilátások, ha időlegesen is, de határozottan romlottak, és a kibocsátás szintje az előrejelzési időtávon elmaradhat a hosszú távú trendtől.
A Tanács megítélése szerint a mezőgazdaságot ért kínálati sokk növekedési hatása átmeneti lesz. A konjunkturális indikátorok ugyanakkor azt jelzik, hogy a GDP második negyedévben megfigyelt lassulásában a kereslet vártnál nagyobb visszaesése is szerepet játszhatott.
Bár a nagyobb keresletvisszaesés hosszabb távon mérsékli az inflációt, rövid távon a gazdaságot ért kínálati sokkok kedvezőtlenül befolyásolják a fogyasztói árak alakulását. 2008-ban a mezőgazdasági árak és az olajár emelkedése egyaránt az infláció emelkedésének irányába hat, 2009-ben azonban az élelmiszerárak várt korrekciója jelentős mértékben járul hozzá a célnál alacsonyabb inflációhoz. A Monetáris Tanács - eddigi gyakorlatának megfelelően - nem kíván reagálni az átmenetinek tekinthető kínálati megrázkódtatások okozta időleges áringadozásokra.
Az elmúlt év során bekövetkezett költség- és kínálati sokkok inflációs hatásának gyors lecsengése csak a bérnövekedés gyors alkalmazkodása esetén valósulhat meg. Számos jel mutat arra, hogy 2007 első félévében megkezdődött a bérnövekedési ütem mérséklődése. A Monetáris Tanács továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közvetett, a várakozások és a béralakulás által kifejtett inflációs hatásokra. A Tanács megítélése szerint az infláció szempontjából továbbra is lefelé irányuló kockázatot jelent a gazdasági növekedés vártnál nagyobb mértékű lassulása, a keresletvisszaesés erőteljesebb dezinflációs hatása.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiinduló pénzpiaci turbulenciák számottevően megnövelték a nemzetközi befektetői környezet bizonytalanságát, ami a forinteszközöktől elvárt kockázati prémium emelkedéséhez vezetett. A Monetáris Tanács megítélése szerint azonban a hazai gazdaság külső és belső egyensúlyhiánya határozottan mérséklődik, és az irányzat folytatódására számít, ami jelenősen csökkentheti az ország külső sebezhetőségét.
A Monetáris Tanács - az inflációs és az általános gazdasági kilátásokkal összhangban - továbbra is lehetőséget lát az irányadó kamat csökkentésére, a nemzetközi befektetői környezet jelenlegi nagyfokú bizonytalansága azonban fokozott óvatosságot indokol a monetáris politikai döntésekben.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






