A húsvéti razziákon tízből hét üzletnél talált valamilyen szabálytalanságot a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség. A bevásárlóközpontokban ugyanannyi volt a probléma, mint a sarki kisboltokban. A főfelügyelőségnek, a felmerülő szabálytalanságok miatt a húsvéti szezonban eddig 45 millió forint minőségvédelmi és fogyasztóvédelmi bírságot kellett kivetniük - írja a Népszabadság.
Az idén március közepétől kezdtek ellenőrizni a fogyasztóvédők. Az egyes kereskedelmi csatornák kiskereskedelmi súlyának megfelelően az idén eddig 301 áruházláncnál, 63 nagykereskedelmi egységnél és 69 egyéb élelmiszerüzletnél, kisboltnál tették tiszteletüket a felügyelőség munkatársai. A kifogások aránya nagyjából kiegyenlített volt, 60 és 70 százalék körül alakult. Leggyakrabban a "100 forintos" boltokban tapasztaltak valamilyen problémát, ám a nagykereskedelmi egységek hatvanszázalékos átlaga a felügyelőség szerint sokkal aggasztóbb, mivel ezeknek üzleteknek jóval nagyobb a felelőssége is. Nem meglepő módon a főváros közelében és az északi országrészben aránylag nagyobb a szabálytalankodó üzletvezetők száma.
A fő vizsgálati szempont a szezonális húsvéti termékek, a sonkafélék és az édességek jellemzői, árujelzései voltak. Míg a sonkafélék 18, a nyalánkságok 16 százalékánál kellett intézkedni. A húsféléknél az árfeltüntetés hiányosságai, a tárolási szabályok megsértése, a beszerzési bizonylatok és a jelölés bizonytalanságai, valamint hiányosságai miatt vonták össze a szemöldöküket az ellenőrök. Az édességeknél a minőségmegőrzési idő és az árumegjelölés nem stimmelt. A "csokinyúlak" nagy része ugyanis nem csokoládéból, vagyis nem a megfelelő kakaóvaj-tartalommal készül, s előfordul, hogy ezt nem jelzik a terméken.
Ám a vásárlókat nemcsak a polcoknál, hanem a kasszánál is becsapják olykor. A felügyelők négyszáz próbavásárlás során hetven esetben tapasztaltak ilyet: átlagosan 76 forinttal rövidítették meg őket, de volt, hogy 470 forinttal "számolta magát el" az eladó.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








