8 °C Budapest

Életbe lépett a 3-as veszélyeztetettségi fokozat

Pénzcentrum
2006. január 5. 10:00

A Symantec a 3-as szintre emelte az Internet biztonságát jelző veszélyeztetettségi ThreatCon mutatóját, mely a cég által megállapított négyes skálán a második legveszélyesebb fokozat. A veszélyeztetettségi szint emelkedésének oka a Microsoft Windows WMF grafikai motorjában észlelt "rés." Ilyen fokú veszélyeztetettségre a 2004 júliusában megjelent MyDoom.M nevű féreg megjelenése óta nem volt példa.

 
A Symantec a 3-as szintre emelte az Internet biztonságát jelző veszélyeztetettségi ThreatCon mutatóját, mely a cég által megállapított négyes skálán a második legveszélyesebb fokozat. A veszélyeztetettségi szint emelkedésének oka a Microsoft Windows WMF grafikai motorjában észlelt „rés.” Ilyen fokú veszélyeztetettségre a 2004 júliusában megjelent MyDoom.M nevű féreg megjelenése óta nem volt példa.
A vulnerabilitás felfedezésének időpontja 2005. december 27-e volt. A rést kihasználva, azóta is több rosszindulatú program – köztük egy vadonatúj féreg – veszélyezteti azon felhasználókat, akik a világhálót használják, akár csak levelezés vagy instant messaging céljából.
„Mivel a sebezhetőség kijavítására kiadott javítás csak január 10-étől lesz letölthető, a Symantec figyelmezteti a felhasználókat, hogy fokozott odafigyeléssel használják a világhálót, valamint legyenek körültekintőek e-mail-jeik megnyitásakor.” – mondta el Alfred Huger, a Symantec Security Response igazgatója.
A Symantec a fertőzések elkerülése végett a következő óvintézkedéseket javasolja:
Ismeretlen címről érkező e-mailek megnyitásának, valamint az megbízhatatlan forrásból érkezett linkek megnyitásának mellőzése
Az e-mail programok „megtekintés” funkcióinak kikapcsolása a HTML e-maileken keresztül terjedő fertőzések elkerülése végett
A hálózatba történő behatolások folyamatos figyelésének engedélyezése, a teljes hálózati forgalom figyelésének bekapcsolása
A Symantec szakemberei folyamatosan vizsgálják a vulnerabilitást kihasználó programokat, arról folyamatos tájékoztatást nyújtanak, valamint naponta frissítik Internet-biztonsági termékeiket az újonnan megjelenő veszélyes kódok elleni védelemmel.
 
A Symntec ThreatCon veszélyeztetettségi szintjei:
1-es – alacsony veszélyeztetettségi szint: alaphelyzetű rendszerkészenlét
Abban az esetben van érvényben, amikor nincs megfigyelhető a világháló biztonságát veszélyeztető aktivitás, vagy veszélyes kód aktivitás. Ebben az esetben elegendők a hálózatok normál védelmi eljárásainak betartása.
2-es – közepes veszélyeztetettségi szint: megnövelt rendszerkészenlét
Abban az esetben van érvényben, ha veszélyes támadásokra számítani lehet, a rendszer elleni támadás időpontjáról azonban nincsen pontos információ, vagy abban az esetben, ha a veszélyes kód tevékenység kockázata érzékelhetők. Ilyen esetben javasolt a sebezhető és veszélyeztetett rendszerek körültekintő ellenőrzése, a biztonsági alkalmazások frissítése. A biztonsági berendezések cseréje nem szükséges.
3-as – magas veszélyeztetettségi szint: ismert veszélyforrás
Abban az esetben van érvényben, amikor a számítógépeket és számítógépes hálózatokat valamilyen jelentős, de ismert veszély fenyegeti, vagy a veszélyes kód tevékenység súlyos szintet ér el. Ebben az esetben a szükséges óvintézkedések betartása mellett a biztonsági rendszerek újrakonfigurálása is javasolt. A magas veszélyeztetettségi szintnek megfelelő fokozottan körültekintő intézkedések betartása heteken keresztül fenntartandó, amíg a veszélyeztetettség tart.
4-es – extrém veszélyeztetettségi  szint: teljes készültség
Abban az esetben van érvényben, amikor a számítógépek és számítógépes hálózatok veszélyeztetettsége globális szinten is óriási méreteket ölt. A biztonsági óvintézkedések betartása ilyen esetben tartós fennakadást okozhat a hálózatok működésében.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm