Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium külpiaci programja révén 2005. október 13-án a Hong Kong tőszomszédságában lévő Shenzhen városában megnyílt a második magyar technológiai központ, így a magyar IT vállalkozások exporttevékenységét a Washington mellett fekvő Virginia után a távol-keleti szilíciumvölgyben is magyar képviselet segíti elő.
A HTEC-China elnevezésű magyar képviseletet a 2005. október 12-17. között megrendezett shenzheni informatikai nemzetközi vásár keretében dr. Csepeli György, az IHM politikai államtitkára nyitotta meg. A magyar-kínai kapcsolatrendszer erősödését jelzi, hogy a Hi-Tech vásáron a magyar IT cégek kiemelt vendégekként vettek részt, s a kínai miniszterelnök-helyettes látogatást tett a magyar standon.
A magyar delegáció kínai látogatása során dr. Csepeli György kínai egyetemek rektoraival folytatott megbeszéléseket kutatásfejlesztési együttműködési lehetőségekről, amelyek kínai nagyvállalatok és szakemberek részére európai tudásközpontjuk Magyarországra telepítését segítheti elő. A politikai államtitkár szándéklevelet írt alá a Shenzheni Önkormányzat vezetőjével magyar-kínai üzleti együttműködési projektek indításáról, melyek elsőként az internetbiztonság, az elektronikus kormányzás, az elektronikus önkormányzat és a térinformatika területén valósulnak meg. A magyar delegáció tárgyalást folytatott Kína vezető infokommunikációs cégeinek (ZTE és Huawei) vezetőivel. Mindkét nagyvállalat budapesti központtal és magyarországi partnerekkel működik.
Az IHM külpiaci programjának célja a magyarországi kis- és középvállalkozások által előállított magas tudástartalmú termékek és szolgáltatások új piacokra jutásának elősegítése, a magyar információtechnológiai ipar promóciója a hazai és külföldi magánvállalkozások üzleti kapcsolatainak katalizálása révén. A magyar-kínai kétirányú együttműködést elősegítő HTEC-China központ és a magyar-kínai üzleti együttműködési projektek az Informatikai Vállalkozások Szövetségének közreműködésével indulnak.A HTEC program fő célja, hogy feltárja az adott infokommunikációs piacon lévő konkrét üzleti lehetőségeket, és ezeket közvetítse a magyar cégeknek, egyúttal felkészítse őket a célpiacon való sikeres megjelenésre, valamint információs bázist teremtsen azoknak a magyar cégeknek, amelyek együttműködést terveznek Észak-Amerikában, illetőleg Ázsiában.
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
FRISS HÍREK
Több friss hír
21:34
FRISS TŐZSDEHÍREK
Több friss hír
november 5. 17:34
Brutális vérfürdő a Wall Streeten: összeomlott a Nasdaq, a kriptopiacot és a techóriásokat is magával rántotta a pánik
november 5. 13:53
Megtört a forint szárnyalása: hirtelen fordulat jött a piacon
NAPTÁR
Tovább
2026. november 6. péntek
Lénárd
45. hét
Vásárlás legolvasottabb
1
3
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. november 6. 05:15

Pénzcentrum | 2026. november 5. 20:57

Agrárszektor | 2026. november 5. 20:32




