7 °C Budapest

Mégis politikus lesz Csányiból ? - a válasz megérkezett

Pénzcentrum
2005. október 10. 09:40 1 perc

Az MDF választmányi ülésén bejelentették, hogy a 2006-os választási lista első tizenkét helyének valamelyikén szerepel majd a demokrata fórum nyolc parlamenti képviselője. - írja mai számában a Népszabadság.

 
Az MDF választmányi ülésén bejelentették, hogy a 2006-os választási lista első tizenkét helyének valamelyikén szerepel majd a demokrata fórum nyolc parlamenti képviselője. – írja mai számában a Népszabadság.
 
Ez azt jelenti, hogy ha a párt átlépi az 5 százalékos küszöböt akkor a képviselők biztosan mandátumot szereznek. Ekkor azonban még négy  hely üresen marad a listán, így vagy az MDF potenciális szövetségesei, vagy országosan ismert személyiségek kaphatnak helyet a listán.
Hock Zoltán az MDF elnökhelyettese a hét végén egy telefonos műsorban nem cáfolta, igaz nem is erősítette meg, hogy a fórum listáján előkelő helyen szerepelne majd Csányi Sándor az OTP Bank elnöke.
 
Dr. Csányi Sándor az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a pénzcentrum szerkesztőségébe elküldött közleményében leírta:
„A sajtóban megjelent találgatások kapcsán immáron sokadszor és határozottan közlöm: nem lépek politikai pályára, nem vállalok politikai szerepet.”
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?