3 °C Budapest

Egy százalékos korrekció

Pénzcentrum
2005. október 6. 08:20

A kormány döntése értelmében novemberben fizetik ki a nyugdíj éves egy százalékos korrekcióját, visszamenőlegesen is. Az emelés 21,1 milliárd forintba kerül.

A kormány döntése értelmében novemberben fizetik ki a nyugdíj éves egy százalékos korrekcióját, visszamenőlegesen is. Az emelés 21,1 milliárd forintba kerül.
Novemberben jön az emelt nyugdíj - közölte a kormányszóvivő a kabinet ülését követő tájékoztatón annak kapcsán, hogy a kabinet szerdán döntött az ellátás egy százalékos, éves korrekciójáról. Batiz András elmondta, a korrekciót a mintegy 3 millió érintett nemcsak novemberben és decemberben, hanem visszamenőlegesen egy összegben is megkapja.
A pénz idén is a szokásos novemberi nyugdíjfizetés napján érkezik meg: a nyugdíjasoknak a postás egyszerre viszi ki a novemberi emelt nyugdíjat, az emelés 10 hónapra visszamenőleg járó összegét, a 13. havi nyugdíj őszi részletét, valamint az első részlet korrekciós különbözetét. Egy átlagos nyugdíjas így több, mint 90 ezer forintot kap majd kézhez a következő hónapban és a nyugdíjminimumra jogosultak juttatása is csaknem 37 ezer forint lesz így novemberben.
A kabinet 2500 forintra felkerekítette azok visszamenőleges pénzét is, akiknek ennél kevesebb lenne a többlet. A kormány a jövedelempótló, illetve kiegészítő jellegű juttatásokat is megemeli egy százalékkal. Ez 1,1 milliárd, a nyugdíjakra vonatkozó egy százalék 20 milliárd forintba kerül.  
A szóvivő jelezte, hogy a nyolc lépcsős nyugdíjkorrekciós program ezen az emelésen felül értendő.
Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Így szakadt szét a magyar társadalom: ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. november 28. kedd
Stefánia
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem