2020. július 6. hétfő Csaba

Teljesen átrajzolta a vírus a magyar építőipart: ezek a legnagyobb változások


A koronavírus járvány komoly gazdasági zavarokat okoz, súlyosabb következményekkel, mint amit a 2007-2008-as globális pénzügyi válságot követően kellett kezelni. A körülmény, hogy a pandémia egyszerre érinti a háztartásokat, a vállalkozásokat, a pénzügyi intézményeket és a piacokat is, minden ágazatban aggodalomra és bizonytalanságra ad okot. dr. Glavatity Dénes, jogász, okl. építőmérnök a KCG Partners jogi szakértője szerint érdekes kérdésként merül fel, hogy a jelenlegi helyzeten hogyan fog változtatni a kormány által bejelentett 5%-os kedvezményes ÁFA kulcs, ami a rozsdaövezetekben megvalósuló barnamezős ingatlan beruházásokból keletkező új lakások értékesítésére és azok bérbeadására vonatkozna.

A vírus építőiparra gyakorolt hatása globálisan károsnak bizonyul. A koronavírus befolyásolja az anyagokat és a munkaerőt is, melyek az építési projektek kulcsfontosságú költségkomponensei, és ezzel veszélybe sodorja a folyamatban lévő projektek kivitelezését, a vállalatok likviditását és a teljes üzleti modelljüket.

Pénzre van szükséged hirtelen? A Pénzcentrum Személyi Kölcsön Kalkulátora megmutatja, hogy mennyi lesz a törlesztőrészlet a kedvezményes THM időszakban és utána - így teljes képet látsz arról, hogy mennyit kell összesen visszafizetned.

Nem kétséges, hogy az építőipar összes résztvevője szembesült, és továbbra is szembesülni fog a járvány működésükhöz kapcsolódó következményeivel. Ezek a hatások magukban foglalják többek között az adott projekt késését, a munkaerőhiányt, a beszerzési láncolatok megszakadását, a hatékonyság csökkenését a helyszíni egészségügyi és biztonsági intézkedések miatt, az engedélyek kiadásának elhúzódását és finanszírozási korlátozásokat, illetve a cash flow hiányát - hívta fel a figyelmet a KCG Partners ügyvédi iroda jogi szakértője, dr. Glavatity Dénes.

Anyagellátási nehézségek, dráguló import és hazai építőanyagok

Az anyagellátás késése talán az egyik legmeghatározóbb tényező jelenleg. Mivel sok ország, például Kína és Olaszország leépítette vagy teljesen leállította a termelési ágazatát, a termelés hirtelen csökkenése várható az építőanyagok széles skálájára, kezdve az acéltól egészen a cementig. Ez azt eredményezi, hogy a kínai gyártású árukkal és anyagokkal dolgozó vállalkozók nagyobb költségekkel és a projektek lassabb befejezésével szembesülnek. Mostanáig a vállalatok 5-8%-os emelkedést tapasztaltak a hazai anyagárakban. Az árfolyamváltozás miatt bekövetkezett áremelkedés szignifikánsan magasabb az importált termékeknél, és az ebből eredő többletköltségeket nem tartalmazzák a szerződésben megállapodott díjak.

Hogyan alakult a foglalkoztatás az építőiparban a koronavírus megjelenésekor Magyarországon?

Mivel a hazai építőipar évek óta küzd a szakembereinek hiányával, a külföldi munkaerő aránya magas az építőiparban az országos átlaghoz képest. A külföldi munkavállalók azonban elhagyták az országot a koronavírus megjelenésekor, és így 15 000 munkavállaló, az építőmunkások 5%-a azonnal kiesett a termelésből.

A külföldi munkaerőhöz hasonlóan áprilisban 5 000 magyar munkavállaló tért vissza Magyarországra. Az ipari adatok szerint 2008 óta mintegy 30 000 építőmunkás és mérnök dolgozott a magyar határokon kívül az elmúlt években, akiknek becslések szerint 15-20%-a tért haza a világjárvány miatt. Sajnos nem képesek kielégítően pótolni a munkaerőhiányt sem eltérő képesítésük, sem egyszerűen alacsonyabb létszámuk miatt.

Milyen hatásai lehetnek a rozsdaövezetek fejlesztését célzó kormányoldali döntéseknek?

2020 áprilisa óta téma tavaly kifutott kedvezményes lakás ÁFA visszatérése, mely a rozsdaövezetekben épülő ingatlanokra lesz érvényes. Ezzel a megfizethető árú új lakások építését akarják ösztönözni, építőipari munkahelyeket akarnak teremteni az elhanyagoltabb városi övezetek átalakításával. Ezekben a korábban kevésbé felkapott városrészekben új lendület jelentkezhet, az újonnan megépülő lakások kiegyensúlyozottabbá tehetik a budapesti ingatlanpiacot, mivel a növekvő kínálat a versenyhelyzetet fokozhatja az új lakások piacán. Ez megfelelő ösztönzés arra, hogy a rozsdaövezeteket rendbe hozzák a fejlesztők, több helyen ugyanis szennyezett lehet a talaj, közművesítésre is szükség lehet. Ugyanakkor a mostani bizonytalan piaci helyzetben lehetetlen megmondani az árak jövőbeni alakulását.

Mit nevezünk rozsdaövezetnek? Budapesten mely területek a rozsdaövezetek?

A korábbi bizonytalanságok felszámolására a kormány javaslatokat tesz az országgyűlésnek, hogy az építési törvényben hozza létre a barnamezős akcióterületek fogalmát. Ezen felül a kormány felhatalmazást kért, hogy az önkormányzatokkal egyeztetve jogszabályban konkrétan meghatározzák ezeket a területeket. A kormány kétféle rozsdaövezeti akcióterület típust javasol, az "azonnali" kategóriában az építkezések hosszabb előkészítési folyamat nélkül indíthatók, míg a "közép-, és hosszú távú" kategóriába a hosszabb előkészítő munkát igénylő városi rozsdaövezetek tartoznak. A rozsdaövezetnek azokat a területek nevezzük, amelyek átmeneti zónává váltak, egykoron raktárak, régi lakóházak és gyárak helyezkednek el bennük és évtizedek óta nem hasznosították őket. Mivel jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkeznek, így nagy lehetőséget jelentenek a rendbetétel után lakások, irodák és boltok kialakítására.

Budapesten 2018 végén összesen 3507 barnamezősnek tekinthető telek volt, melyek összterülete elérte a 2945 hektárt. A leginkább érintett kerület a XXI., ahol összesen 1013 ilyen telek található, összesen 467 hektáron, de emellett további tíz olyan kerület van, ahol az ide sorolható telkek összterülete meghaladja az 1 négyzetkilométert. A legnagyobb rozsdaövezetek Budapesten a III., a IX., a XI. a XXI. és a XIII. kerületekben találhatóak.

Változások a koronavírus járvány után

Mialatt az építőipar és résztvevői arra készülnek, hogy visszatérjenek a helyszíni munkákhoz, szembesülniük kell azzal, hogy a pandémia közegészségügyre és gazdaságra gyakorolt hatásai miatt ez a visszatérés nem a "régi normálisba" fog történni. Senki sem tudja megjósolni, hogy pontosan hogyan fog kinézni az "új normális", azonban a világjárvány kétségtelenül változásokhoz fog vezetni az ütemezésben és felerősíti majd a koordinációs és kooperációs igényeket az építőipari piramis minden szintjén. Az AEC szektor (architecture, engineering, construction) valószínűleg az alábbi változásokat fogja tapasztalni a világjárvány utáni időkben.

Munkahelyi biztonság, ütemezés

Az építési projektek valószínűleg hosszabb időt vesznek majd igénybe, mint korábban, mivel az egészségügyi előírások betartásával (pl. munkások korlátozott száma, forgó műszakok, egészségvédelmi távolságtartás) a projektcsapat - ideértve a tulajdonosokat, építészeket, alvállalkozókat és más partnereket is - arra kényszerül, hogy ideiglenesen új időkorlátokat vegyen figyelembe a projekt ütemezésekor. A projektekre felálló csapatokat előre fel kell készíteni, hogy ha a vírus újabb hulláma visszatér, sokkal jobb pozícióban legyenek, és ne érje őket váratlanul az esetlegesen szükséges alkalmazkodás.

Milyen technikai és technológia fejlesztések segítik majd az építőipart a jövőben?

A meglévő technikai eszközök építőiparban történő felhasználásával új megoldások merültek fel a világjárvány idején. Ide tartoznak az alkalmazások, amelyek lehetővé teszik a távoli megbeszéléseket, illetve volt arra is példa, hogy a 360 fokos fényképezési technológia alkalmazásával tették lehetővé az épületek időben történő ellenőrzését a használatbavételi időszakban.

Az építőipari vállalkozások a jövőben olyan új technológiákat is bevezethetnek a projektek felügyeletére és irányítására, amelyek csökkentik a helyszíni fizikai jelenlétet. Mindez azt jelenti, hogy a projektek továbbra teljesen mértékben megvalósíthatók a tervezéstől a kivitelezésen át az üzemeltetésig, bár némi hozzáadott költséggel. A szakemberek úgy gondolják, hogy öt év múlva sokkal több technológiai innovációt fogunk látni az ipar egészében. Az új technológiák és építési módszerek prioritást fognak élvezni a közeljövőben, mivel a munkaerőköltségek folyamatosan növekednek a koronavírus által bevezetett megnövekedett egészségügyi és biztonsági előírások miatt. A jövő az AEC számára készített szoftverek és hardverek, például kommunikációs eszközök, dróntechnika, kibővített valóság (AR), virtuális valóság (VR) és épületinformációs modellezés (BIM) területén rejlik.

A még távolabbi jövőbe tekintve a szakemberek a jövő építkezését szinte teljesen automatizáltan, robotmunkával és drónokkal kiszolgáltan képzelik el. Függetlenül attól, hogy ez történik-e majd vagy sem, az elmúlt néhány évtizedben már látható volt, hogy a szoftver technológia ugrásszerűen felváltja a nagyszámú szerkesztő munkatársak szükségességét, illetve kifejlesztettek olyan építőipari berendezéseket, amelyek több tucat munkás munkáját képesek elvégezni. Ez a tendencia biztosan folytatódni fog a jövőben is, és nagyon izgalmas fejleményeket fogunk látni az elkövetkező években.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok (OTP Bank, Budapest Bank, ERSTE Bank, Cetelem, Provident, stb.) ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS