Kitálaltak a magyar orvosok: már nem a hálapénz dönt, ez lett az egészségügy új valutája

A K-Monitor és a Magyar Orvosi Kamara legfrissebb közös kutatásából kiderül, hogy bár a hálapénzt nagyrészt sikerült kiszorítani a magyar egészségügyből, a protekció, valamint a magán- és a közellátás egészségtelen összefonódása továbbra is komoly problémát jelent.

Az idén, 2026 első felében lebonyolított online felmérésben részt vevő orvosok válaszaiból egyértelműen kirajzolódik, hogy a paraszolvencia visszaszorítása sikeres volt. Míg korábban például a szülészet-nőgyógyászatot vagy a sebészetet szinte teljesen áthatotta a hálapénz, mára az orvosok közel harmada szerint teljesen megszűnt ez a jelenség, de a többség szerint is már csak elvétve fordul elő.

Ugyanakkor az egyenlőtlen hozzáférés megmaradt, ugyanis a pénz helyett ma a kapcsolati tőke jelenti az egészségügy valutáját. A válaszadók mindössze 3 százaléka hisz abban, hogy a jó ellátáshoz kizárólag a hivatalos utakon keresztül lehet hozzájutni. A megkérdezettek háromnegyede szerint mindennapos a celebek, a közéleti szereplők és a rokonok soron kívüli, VIP-ellátása, ami tovább mélyíti a társadalmi egyenlőtlenségeket.

A kutatás határozottan cáfolja azt a társadalmi tévhitet, miszerint az állami ellátás azért teljesítene gyengén, mert az orvosok ellazsálják a munkaidejüket a magánpraxisuk építése érdekében. Ezt a leegyszerűsítő magyarázatot a válaszadók túlnyomó többsége visszautasítja. Ráadásul csupán 14 százalékuk gondolja úgy, hogy a magánellátás szakmailag magasabb minőséget nyújt a közellátásnál.

Széles körű az egyetértés abban, hogy a magánszektorban azért könnyebb a munka, mert a bonyolult eseteket vagy a fellépő komplikációkat egyszerűen visszairányítják az állami rendszerbe. Komoly aggodalomra ad okot, hogy minden második orvos szerint a magánszektorban gyakran végeznek indokolatlan vizsgálatokat pusztán a bevétel növelése érdekében, az orvosok több mint kétharmada pedig a két szektor szabálytalan, kórházi osztályokon belüli összemosódását is tapasztalja.

A bérek és a leterheltség tekintetében éles kontraszt mutatkozik a két szféra között. A kizárólag az állami rendszerben dolgozó orvosoknak csupán a negyede elégedett a fizetésével, mivel úgy érzik, az nincs arányban az óriási munkaterheléssel és felelősséggel, a szakdolgozók helyzetét pedig még ennél is borúsabbnak látják.

Az orvosok mindennapjait a túlterheltség és a frusztráció jellemzi, megbecsültnek csupán minden tizedik szakember érzi magát.

A motiváció javításához azonban a fizetésemelés önmagában kevés, a többség szerint a kiszámítható bérezés csak a munkakörülmények párhuzamos fejlesztésével együtt hozhat érdemi változást.

A hazai egészségügyi rendszer legfájóbb pontja az érdemalapú értékelés hiánya. Az orvosok 82 százaléka szerint nincs hatékony teljesítménymérés, a vezetők kinevezése és az előmenetel pedig jellemzően nem a szakmai munkán, hanem a lojalitáson és a személyes kapcsolatokon múlik. A szakemberek egyfajta visszajelzési vákuumban dolgoznak, ahol sem a kiemelkedő, sem a rossz teljesítménynek nincs intézményes következménye. Éppen ezért az orvosok döntő többsége átlátható előmeneteli rendszert, érdemalapú vezetőkinevezést és valós teljesítményértékelést követel a betegellátás minőségének és a dolgozók motivációjának javítása érdekében.