16 °C Budapest
Messi és Ferenc pápa kedvencére csapott le Lakatos István: kemény alkudozás a Cápák között stúdiójában

Messi és Ferenc pápa kedvencére csapott le Lakatos István: kemény alkudozás a Cápák között stúdiójában

2025. március 9. 22:07

Egy vállalkozó a férfiaknak szánt natúrkozmetikumokkal érkezett ezen a héten a Cápák közöttbe, egy másik bionövényvédővel próbált sikereket elérni és a befektetők gyrost is ettek az adásban. Megtudhattuk, hogy mennyibe kerül manapság a napközis foglalkozás, ezen több befektető is eléggé meglepődött. A legnagyobb izgalmat a TikTok-ról is ismert Mate Manus feltűnése hozta, a cégbe végül Lakatos István is beszállt. A gyógynövényes italra Lionel Messi és Ferenc pápa is esküszik, és Magyarországon is egyre nagyobb divatja van.

Elsőként Kovács László érkezett a műsorba, aki elmondása szerint a férfi Cápáknak hozta el „a fiatalság elixírjét”. Cége, a Vensyl natúrkozmetikumokkal foglalkozik férfiakra fókuszáltan, termékeik természetes összetevői egyedülállóak a piacon, a vegyész és a bérgyártó garantálja a minőséget. Az első hónapban 4 millió forintos árbevételt termelt a vállalkozás. Már tárgyalnak nagyobb drogériákkal, és a külföldi piacra lépés is tervben van, jelenleg barbershopokban is értékesítenek. László elmondta, szerinte a cég legnagyobb értéke ő maga, már sikeresen felépített egy százmilliós online marketingcéget. Szeretne a kozmetikumos céggel gyorsabban növekedni, ehhez 80 millió forintot kért a Cápáktól 15 százalékos tulajdonrészért cserébe. 

Balogh Levente kérdésére elmondta, tavaly májusban kezdtek értékesíteni, csak webshopban. Kiderült az is, hogy a korábbi vállalkozását már eladta – és ehhez Petyától is kért tanácsot akkoriban. László elmondta, mentális problémák, szorongás miatt vált meg előző cégétől, menekülni szeretett volna, így kötött ki a szépségiparban, ami elmondása szerint segített is rajta. Az ötlet onnan jött, hogy egyre több férfi ismerőse kezdett használni valamilyen kozmetikai terméket, amelyek vagy nem váltak be, vagy nem volt jó a kommunikáció, így szerinte ez egy piaci rés, amit be akar tömni. A Szentkirályi-vezér megkérdezte, hogy a vállalkozó miért értékeli a cégét 500 millió forintra, László pedig elmondta, a saját vállalkozói képességei miatt árazott így – ez Orbók Ilonát is meglepte. 

Bőséges árukészletük van, több mint 20 ezer áll a raktárban, amire Bojinka Miklós felvetette, hogy miért nem tudja eladni a kozmetikumokat? Azért van ennyi, felelte, mert egyszerre nagyobb mennyiséget rendelt be, hogy olcsóbb legyen az egységár. Jelenleg összesen háromféle termékük van, Orbók Ilona szerint ennyivel a női piacra nem lehetne belépni, erre László kifejtette, hogy a férfiak más tészta: először edukálni kell őket, és amúgy sem szeretnek sokat időzni a tükör előtt. Petya kérdésére kiderült, a termék azért egyedi, mert sokat fordítottak a fejlesztésre, összetevőkre, szakértőkkel rakták össze a termékeket, teszteltek. 2024-ben 20 milliós bevételből 30 százalékos profitot termelt a cég, de a vállalkozó csak fizetést adott magának, a nyereséget nem vette ki.

A jelenlegi cégértéked szerintem 30 millió forint, viszont egy 500 millió feletti cégértékkel jöttél ide, kicsit nagy különbség…

 - osztotta meg számításait Orbók Ilona. A vállalkozó 2025-ben már 500 milliós árbevételt tervez elérni, de ez a befektető szerint teljesen elrugaszkodott elképzelés.

Ez 25-szörös növekedés egyik évről a másikra! Ha megcsinálod, én tényleg odaadom a 80 milliót…

 - mondta Orbók Ilona, és Bojinka Miklós is felajánlotta, hogy ha tényleg így lesz, ő is megadja 2025 végén a 80 millió forintot.

Én megadom a 80 milliót, de kérek 250 százalékot a cégedből!

 - hangzott Lakatos István ajánlata. A vállalkozó elmondta, hogy nagyon szeretne mentorálást is a Cápáktól, mire Balogh Levente közbevetette, hogy akkor kérhetett volna kevesebb pénzt is, majd elmondta, szerinte László csak álmokat kerget, ő ebben nem szeretne részt venni, így kiszállt. Balogh Petyaelhitte, hogy László tud céget építeni, de azt nem, hogy sokkal jobb kozmetikum tervező-dizájner, mint mások, így nem adott ajánlatot. Lakatos István a Svejk, a derék katona című könyvvel példálózva elmondta, szerinte a vállalkozó nincs tisztában a számokkal, egy marketingcégbe társulna vele, de a kozmetikumokba nem szállt be. Bojinka Miklós is hasonlóan gondolkodott, szerinte a marketing gyakorlatilag semmi, így ő is kiszállt. Orbók Ilona szerint maga az iparág nagyon hangos, sok múlik a marketingen, amiben László jó, viszont az 500 milliós cégértéket sokallta, így ő sem adott ajánlatot. 

Nagy alkudozás a bio növényvédőn

Másodikként Szuhóczky Gábor mutatta be vállalkozását, a Green Inno Solutions természetes növényápoló szereket gyárt és forgalmaz. Elmondta, az egészséges életmódhoz nem elég, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk, azt is tudnunk kell, honnan is származnak ezek, a növényvédőszerek például komoly egészségkárosodást okozhatnak. Növényápolószerük viszont illőolajokból készül, természetes alapanyagokból, így nem szennyeződik tőle a zöldség, gyümölcs. A vállalkozó az almával példálózott két gyümölccsel, és elmondta, egy almafát például több mint 20 alkalommal permeteznek egy évben, így sok vegyszerrel találkozhat a termés. A terméket a Nébih és a Magyar Tudományos Akadémia segítségével fejlesztették ki, így ma már engedéllyel rendelkezik és ökogazdálkodásokban is használható. Szerinte a vállalkozás gyenge pontja az, hogy nincs marketingje, ehhez is kérte a Cápák segítségét. 10 százalék tulajdonrészért 20 millió forintot kért a befektetőktől. Emellett ígéretet tett arra, hogy a következő 3 évben ő is beletesz ugyanennyit a marketing fejlesztésébe.

Lakatos István kérdésére a vállalkozó elmondta, van konkurencia a piacon, és az EU is arra törekszik, hogy minél kevesebb vegyszert használjanak a növénytermesztésben, folyamatosan vonják ki a szintetikus szereket a forgalomból, és ilyen, környezetbarát anyagokat kell használni. Bojinka Miklós elmondta, neki volt 15 hektárnyi almása, és édesapja sokat küzdött a bioalmával.

Akkora alma termett, mint amit te itt örömmel fogyasztottál. Emiatt ezt az almát a piac le se szarta, és sehol nem tudta eladni csak léalmáért, amiért 13 forintot se kapott kilójáért. Pontosan azért, mert a pici alma termett, és kereskedelmi forgalomba nem hozható, mert a fogyasztó csak a nagyot veszi meg

 - magyarázta a befektető. Gábor is találkozott már ezzel a jelenséggel. Erre Balogh Levente megjegyezte, hogy a vállalkozó nem almát hozott eladni, hanem a növényvédőszert. Kiderült, 2024-ben a vállalkozás 12,5 millió forint árbevételt termelt, amiből 3,6 milliós profitot realizált. A termék az almatermésű és a csonthéjas növények esetében használható, erősíti a fák immunrendszerét, és elsősorban moníliára alkalmazható, de Miklós megjegyezte, hogy számos más növénybetegség is van. Gábor azt is elárulta, neki 25 százalék tulajdonrésze van a cégben, 75 százalékban egy másik személyé a cég, aki nem tevékenykedik a vállaltnál, hanem mint kiderült, Orbók Ilonáéknál dolgozik ESG tanácsadóként – az egész projektet Gábor viszi. 

Balogh Levente elismerte, hogy a Nébih-engedély megszerzése komoly dolog, majd pedig tett is egy ajánlatot: 10 millió forintot ígért 20 százalékért cserébe, Orbók Ilona szintén beszállt volna 10 millióval 20 százalékért, azaz a két befektető összesen 40 százalékot vásárolt volna 20 millió forintért. Lakatos István kiszállt, Bojinka Miklós sem szeretett volna beszállni a vállalkozásba. Balogh Petya szeretett volna befektetni, mert az ügy jó, de félt, hogy csak Gábor hobbijára adna pénzt, de jelenleg a cégvezetőn kívül más nincs, aki csak ezzel foglalkozik – ezért ő is kiszállt. Ilonáék maradtak versenyben, Gábor pedig 15-15 százalékot ajánlott a két befektető 10-10 millió forintjáért. Levente tartotta magát a 20 százalékhoz azzal a kitétellel, hogy 3 év múlva hajlandó újratárgyalni, hígulni, és Ilona sem akart más feltétellel belemenni az üzletbe. Végül a vállalkozó elfogadta Levente és Ilona ajánlatát, a Cápák 10-10 millióért 20-20 százalékot vásároltak a növényvédős cégből.

Nem lett befektetés a gyrosból

Lajtai Attila és Kapodisztriász Balázs, akik a Merakival, egy gyrosos vállalkozással érkeztek. Jelenleg 3 foodtruckjuk van, az egyik az országot járja, minden jelentősebb rendezvényen jelen van, kettő pedig fix helyen áll, az év minden napján nyitva. Ezzel az üzleti modellt a COVID-ot is túlélte a vállalkozás, és az utóbbi években gyors növekedésnek indult. A hús saját fűszerezésű, az alapanyagok nagy része Görögországból érkezik, és vegán gyros is szerepel az étlapon. Most jutottak el odáig, hogy önálló üzlethelyiségeket nyitnának, amelyek a franchise-hálózat alapjai lehetnek. Két egységben gondolkodnak, az egyik üzlet nyitását a vállalkozók állnák, a másikhoz a Cápáktól kérnek segítséget, 35 millió forintért cserébe 5 százalék részesedést kínáltak a nagyhalaknak.

A Cápák megkóstolták a gyrost, kiderült, hogy tradicionális recept alapján készülnek az ételek, egy görög szakácstól tanulták meg, hogyan kell elkészíteni. Lakatos István kérdésére a vállalkozók elmondták, a foodtruck és a beülős étterem vevőköre nagyjából ugyanaz lenne, utóbbinál viszont nem kell az időjárási körülményektől tartani, fixebb lenne a forgalom. Télen jelenleg inkább a házhozszállítás irányába tolódik a forgalom, hiszen a sétáló vásárlók kevesebben vannak – viszont a kiszállításnál kisebb a haszonkulcs a jutalékok és díjak miatt. Mind a két egységet a fővárosban nyitnák meg, egyet Budán, egyet pedig Pesten. A tavalyi árbevétel 300 millió volt, a nyereség nagyjából 55 millió forintot tett ki. A két vállalkozó fizetést is kivesz a cégből és osztalékot is. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Orbók Ilona kérdésére elmondták, hogy nem csak a pénz miatt keresnek befektetőt, hanem a mentorálás miatt is,  valamint, hogy a számos teendőjük mellé nem férne bele a két új üzlethelyiség menedzselése is, erre is kell nekik segítség. Balogh Levente és Lakatos István szerint az 5 százalékos részesedés nem értelmezhető.

Nem magad mellé kell venni valakit, hanem magad alá. Beosztottakra van szükséged, akiknek a dolgaid 70 százalékát delegálni tudod. Nem pedig egy nagypofájú Cápára, aki beledumál a dolgaidba úgy, hogy nem is ért hozzá

 - fogalmazott Lakatos István. Balogh Petyának az a fogadalma a műsorban, hogy enni bármit, de kajás cégbe nem száll be, így nem is adott ajánlatot. Bojinka Miklós szerint bár hitelesek a vállalkozók, együtt vannak a számok, de nem szeretett volna beszállni ebbe a világba. Orbók Ilonának nincs vendéglátós tapasztalata, ő is kiszállt. Balogh Levente szerint is kerek a történet, de úgy érezné magát, mint elefánt a porcelánboltban, szerinte a vállalkozók egyedül is képesek a sikerre, ezért nem adott ajánlatot. Lakatos István kiemelte a felkészültséget, a cégtulajdonosok mindenre tudtak kimerítő választ adni, de az 5 százalékos ajánlatból arra következtetett, hogy ők nagyon jól megvannak magukban is, így kiszállt. 

A 200 milliós napközi

Oktatással kapcsolatos vállalkozásával érkezett Pocskay Andrea biológia-kémia szakos tanár és Schatz Roberta olasz-angol szakos pedagógus. Az 5napközi egy olyan délutáni foglalkoztatási rendszer, amely bepótolja a gyerekeknek azt, amit az iskolában nem, vagy csak hiányosan kapnak meg. Segítenek leckét írni, korrepetálnak olyan tárgyakból, amire éppen a gyerekeknek szüksége van. Emellett változatos kreatív és szabadidős programokat kínálnak, kulturális tevékenységekkel. Tavaly tavasszal nyitották meg az első napközit Zuglóban, ami egy hónap után be is telt, így tudták, hogy országszerte szükség van olyan napközikre, ahol egy helyen meg van oldva a korrepetálás, a leckeírás, a szülőknek ne kelljen különórákra, felkészítőkre hordani a gyerekeket. A cég stabil bevételt hoz, nyereséges, és a hasonlóan gondolkodó pedagógusoknak is munkát adhat, de több egységet szeretnének nyitni, akár franchise-rendszerben is, ehhez kértek 200 millió forintot a Cápáktól 49 százalékért cserébe.

Kiderült, 9 és 17 éves kor között fogadnak gyerekeket, és egy bérelt helyiségben zajlik a foglalkozás. Ketten 20 gyermekkel tudnak egyszerre foglalkozni. Havonta 3,7 millió az árbevételük, azaz gyermekenként 185 ezer forintot fizetnek a szülők. Azaz naponta majdnem 10 ezer forintba kerül a foglalkozás. Lakatos István szörnyülködött az összegen, de Balogh Levente felvilágosította, Kecskeméten havi 200 ezer forintba kerül a napközi. A pedagógusok elmondták, hogy a dolog üzleti részéhez nem értenek, ehhez is kérnék a Cápák segítségét. Az ár kapcsán Roberta elmondta, délután 1-től egészen este 6-ig ott lehetnek velük a gyerekek, de Balogh Levente szerint nem kell magyarázkodni, István gyerekei régen voltak kicsik, ez manapság ennyibe kerül, korrekt az ár napi 5 óra foglalkozásért.

István, isten hozott a Föld nevű bolygón, ez van most!

- mondta Balogh Levente. Az ő gyermeke is van, hogy este 8-ig tanul.

Nagyon örülök mindig, amikor találkozom bárkivel, aki szívvel-lélekkel harcol azért, hogy megjavítson valamit, ami eltörött az országban

 - mondta Balogh Petya, de a pedagógusok nem vérmes cégépítők, ehhez kellene valaki, mert a magánoktatás kőkemény üzletté válik. Ő mentorálást ajánlott fel, a következő pár lépést átbeszélni, kijelölni az utat, de konkrét befektetési ajánlatot nem tett. Bojinka Miklós azt javasolta, a vállalkozók keressenek további pedagógusokat, és nyissanak még egy napközit, adaptálják, amit csinálnak. Ő is kiszállt, de felajánlott 4 havi bérleti díjat, ha találnak még egy ingatlant az újabb napközi megnyitásához. Balogh Levente szerint a küldetés jó, de 200 milliót olyan üzletemberre, modellre lehet bízni, ahol látják a befektetés biztonságát, így ő is kiszállt. Lakatos István szerint a 200 milliós befektetés agyonnyomná a vállalkozókat, nem lehet ilyen gyorsan növekedni, így kiszállt, és azt javasolta, hogy a vállalkozás lassabban, lépésenként nőjön. Orbók Ilona szerint emberileg nézve mindenki segíteni szeretne, de üzletileg ez nem egy befektetésre alkalmas modell, így mentoráláson kívül ő sem ajánlott fel mást. Miután a vállalkozók elhagyták a stúdiót, Balogh Levente arról beszélt, hogy ha 10-20 milliót kértek volna, ami az organikus növekedéshez elég, azt összeadták volna a befektetők.

Messi és a pápa kedvence

Humayer Dávid Lionel Messi és Ferenc pápa kedvenc italával érkezett a Cápákhoz. A Mate Manus nevű vállalkozás keretein belül 5 éve foglalkozik a mate teával, amivel először a világhírű focisták kezében találkozott. Először a magyar sportutánpótlásban ért el értékesítési sikereket, 2023-ban 24 milliós árbevétele volt, tavaly pedig 100 millió forint. Az előző párizsi olimpián Fucsovics Márton teniszező dicsérte a termékét. Azt szeretné, hogy a teája megkerülhetetlen legyen a magyar sport utánpótlásban, ehhez 20 millió forintot kért a Cápáktól, 7 százalékos részesedésért cserébe. 

Dávid elmondta, hogy ő importálja és értékesíti a teákat. A teának nincs áztatási ideje, egyből lehet inni, amint vizet töltöttek rá. A kóstolgatás közben a Cápák megtudták, hogy lehet bögréből is inni a teát, aminek számos jótékony hatása van a fizikumra és az elmére is. Bojinka Miklós kérdésére elmondta, 2024-ben a 100 milliós bevételből 30 millió volt a profit, de Dávid ezt mind visszaforgatta a készletbe, így most 28-30 millió forintnyi mate áll a raktárban. Kétféle vásárlója van, a kezdő, aki az egész készletet megveszi, ami 15 500 forintba kerül, aki már fogyasztja az italt, az havonta 2 zacskónyi gyógynövényt vásárol jellemzően, ami 8000 forintba kerül plusz szállítás. Balogh Petya szerint ez egy divathullám, ahogyan a macha vagy a fehértea, mindig van egy csodaszer, amibe belelátunk mindent.

Bojinka Miklós arról beszélt, nem látja magát az üzletben, így kiszállt. Balogh Levente szerint Dávid jó példa rá, hogy a mai világban is el lehet kezdeni vállalkozni, viszont ajánlatot nem adott neki. Orbók Ilona is kiszállt, Balogh Petya szerint pedig Magyarországon a cég teremti a piacot, Dávid pedig személyes márkát épít belőle, ez jó, de ő nem látja magát benne. Lakatos István 20 millió forintot ajánlott 20 százalékért, azzal a kitétellel, hogy most 5 millióval száll be, 15 millió forintot pedig úgy tart a cégben, hogy nem veszi ki osztalékként. A vállalkozó nem szeretett volna belemenni az alkudozásba, István végül megadta 7 százalékért a 20 millió forintot.

Képek: RTL Magyarország

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 28. hétfő
Valéria
18. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33