24 °C Budapest

Így harcolnak a magyar anyák a plusz a kilókkal: egyre csak terjed a mozgalom

2020. február 28. 08:15

A várandósságot, szülést, és a gyermeknevelés a kezdeti időszakát gyakran misztikifkálja, idealizálja a média, a filmek, vagy éppen a szuperanyák közösségei az online terekben, az árnyoldalról viszont annál kevesebb szó esik. Például, hogy a szociális élet háttérbe szorul, a házból való kimozdulást komoly logisztikai tervezés előz meg, nem beszélve a szülést követő testi és lelki rehabilitációról. Felismervén az anyasággal kapcsolatos problémakört, Kádár-Papp Nóra 2014-ben elindította a Gyerünk, anyukám! közösséget, ami már most több tízezer anyukát segített át a szülést követő nehéz időszakon.

Szülést követően - vagy már azt megelőzően - sok nő érzi magát motiválatlannak és céltalannak, amikor bár érzik, hogy a gyermekágyi időszakot követően muszáj saját magukon is dolgozniuk, elodázzák vagy félnek megtenni az első és egyben legnehezebb lépést. 2013-ban még nem létezett olyan hazai platform az anyák számára, ami a kisgyerekes hétköznapok helyett a sportra, a mozgásra helyezte volna a hangsúlyt, ezért javarészt csak annak adatott meg a támogató segítség, aki képes volt pénzt áldozni egy külső szakember bevonására.

Kádár-Papp Nóra szakmájából kifolyólag szerencsés helyzetben volt, mert ismerte a fokozatosság elvét és a rehabilitáció lépéseit, így úgy szállhatott szembe a plusz kilókkal anélkül, hogy közben ártott volna saját egészségének. Mindemellett, 2014-ben építeni kezdte offline közösségét, ahol a sorsközösség összetartó erejéből táplálkozva próbált segíteni visszatalálni más anyáknak is a mozgás öröméhez.

A Gyerünk, anyukám! közösség két évig ingyenes formában működött mind a XIII. kerületi parktornákat, mind a heti rendszerességűvé váló élő videóközvetítéseket illetően.

Az ingyenes közösségi tornázás két évében nem készültem arra, hogy ebből valaha vállalkozás lesz. Amikor közeledett az idő, hogy újra munkába kell állnom, akkor vizsgáltuk meg először, hogy van-e olyan üzleti modell, ami munkahelyet teremt nekem, ezzel lehetőséget adva a folytatásra. Természetesen az is segített meghozni ezt a döntést, hogy szinte napról-napra érezhetően nőtt a projekt népszerűsége

- emlékezett vissza az oldal alapítója a fordulóponthoz.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A teljes cikk a Gyerünk, anyukám! közösségről a HelloVidék oldalán olvasható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom