Öngólt lőtt a kormány. Amióta adóköteles a reprezentáció, ügyeskednek a vállalkozások - írja a Magyar Nemzet.
A vendéglősök szerint öngólt lőtt a kormány a reprezentációs költségek megadóztatásával, mára ugyanis 70-80 százalékkal csökkentek a céges rendezvényekre szóló megrendelések. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a cégek leszoktak az éttermi mulatozásról, hanem, hogy inkább adóelkerüléssel, például hamis számlával fedik le a kiadást.
Míg korábban az éves bevétel meghatározott százalékáig a vállalatok elszámolhatták költségként a partnerek ellátásával kapcsolatos vendéglői kiadásokat, addig tavaly óta ezeket a tételeket havonta fizetendő személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás terheli, így például egy százezer forintba kerülő vacsoraprogram után több mint 51 ezer forintnyi adót kell fizetnie a reprezentációt elszámoló cégnek.
Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke a lapnak kifejtette: hogy ne veszítsen el minden céges partnert, gyakori, hogy a vendéglős, a lebukás kockázatát is vállalva, például terem bérbeadásáról írja meg a számlát, és az elfogyasztott ételek, italok egyáltalán nem szerepelnek a bizonylaton. Ez éves szinten milliárdokat vonhat el a költségvetéstől - jegyezte meg az elnök, aki szerint egyértelműen fehéredhetne a gazdaság, ha visszaállna a reprezentáció régi elszámolása.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








