22 °C Budapest

Hogy lesz így fejlődés, sorra utasítják vissza a hitelkérelmeket?

Pénzcentrum
2012. június 28. 14:36

A vállalatok finanszírozásában továbbra is előkelő helyet foglal el a bankhitel, ám a gazdasági válság kitörése óta eltelt három év során jelentősen zsugorodott azon vállalkozások köre, melyek e finanszírozási formát terveznék igénybe venni. A banki és pályázati finanszírozással szemben a tulajdonosi kölcsön és tőkeemelés szerepe ugyanakkor erősödik.

2007 óta egyre kevesebb cég hisz abban, hogy hitelkérelmét bármely hazai bank pozitívan bírálná el - derül ki a GfK Hungária hazai vállalkozások bankolási szokásait vizsgáló rendszeres felmérésének idei eredményeiből. A vizsgálat a legalább 20 millió forint éves nettó árbevételű cégek pénzügyi szokásait, stratégiáit vizsgálva azt állapította meg, hogy míg 2007 utolsó negyedévében 7,5 százalékot tett ki azon vállalatvezetők aránya, akik úgy vélték, hogy cégük hitelkérelmét elutasítanák egy esetleges banki hitelbírálat során, hányaduk 2010-ben 17,1 százalékra, 2012-ben pedig 19 százalékra emelkedett.

A hitelképes cégeket a bankok is jobban megbecsülik. Ezt támasztja alá az az eredmény, hogy azok a cégek, akik bíznak a sikeres hitelkérelemben elképzelhetőnek tartják azt is, hogy az árbevételük nagyobb hányadát kitevő hitelösszeget kaphatnak. A 2010-es 40 százalékról 48 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik legalább az éves nettó árbevételük 25 százaléka erejéig terjedő hitelösszeg elnyerését is elképzelhetőnek tartják. Ugyanakkor a banki hitellehetőségek szűkülése hatással van a vállalkozások finanszírozási stratégiájára is. A 2008-as adatokhoz képest bizonyos átrendeződés figyelhető meg a vállalatok által figyelembe vett finanszírozási lehetőségekkel kapcsolatban is.


"Továbbra is a bankhitel a legfőbb finanszírozási forma, de két év alatt 11 százalékponttal csökkent az ezt igénybe venni tervezők aránya, 2007-hez képest pedig több, mint 20 százalékos a visszaesés" - mondta el Dunai Albert, a GfK Hungária pénzügykutatási szektorának vezetője. Tovább csökkent ugyanakkor az állami vagy EU források, pályázati pénzek szerepe is a vállalkozások finanszírozásában. Ezzel párhuzamosan viszont nőtt, és immár a második legfontosabb forrásnak számít (főleg a kisebb cégek esetében) a tagi kölcsönök jelentősége. A fizetési határidők meghosszabbítása már egyre kevesebb cégnek jelent alternatívát, ezzel inkább a közepes méretű KKV-k próbálják javítani likviditásukat.

 

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem