-1 °C Budapest

Kiderült: itt nyílik a legújabb magyar pláza

Pénzcentrum
2010. október 30. 12:02

Immár felszíni munkálatokkal, az ütemtervnek megfelelően halad a Sió Pláza építése. Az épület szerkezeti elemeinek elkészítéséhez új toronydarut is munkába állított a kivitelező. A szerkezeti munkák a tervek szerint még az idén befejeződnek, a kereskedelmi központ átadására pedig 2011 decemberében kerülhet sor.

A város történtének egyik legnagyobb beruházásával kapcsolatban Dr. Balázs Árpád, Siófok polgármestere elmondta: a korábbi − részben finanszírozási, részben pedig kivitelezési − nehézségek megoldásával idén februártól gördülékenyen halad a kivitelezés. Mostanra ráadásul a munkálatok elérkeztek a látványos fázisba, hiszen az épület szerkezetének építése már a földfelszínen zajlik.

Somogyi Csaba, a beruházásért felelős Erste Ingatlan Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: a közműépítéssel és a területtel kapcsolatos nehézségek megoldása új lendületet adott a projektnek. A tervek szerint a Pláza átadására 2011 decemberében kerül sor, és a kivitelezési munkák mellett már zajlanak a tárgyalások a lehetséges bérlőkkel is.

A pláza belső területén a pinceszinti pillérek elkészültek, a körítő vasbeton falak pedig 90 százalékos készültségben vannak. Elkészültek a pinceszinti liftaknafalak is, valamint elkezdődött a pincefödém zsaluzatának és vasszerelésének készítése. A Pláza belső területén a szerkezetépítési munkák december végére készülnek el, a mélygarázs vasbeton zárófödémjét pedig jövő március végén adja át az önkormányzatnak a kivitelező továbbépítésre. Az önkormányzat beruházásában épülő Szabadság tér kivitelezése ezt követően kezdődik majd.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?