Spanyolország, Olaszország és Portugália felelős a legnagyobbrészt az Unió regionális támogatásainak szabálytalanságai miatt. A három országban mintegy 2,7 milliárd euró került szabálytalanul kifizetésre.
Az Európai Számvevőszék immáron 15 éve folyamatosan visszadobja az Európai Unió végső elszámolásait a regionális és vidékfejlesztési segélyek területén jelentkező nagy számú könyvelési hiba miatt. E két terület egyébként a teljes közösség büdzséjének egyharmadáért felelős.
A számvevőszéki jelentés ugyan kitér arra is, hogy a mezőgazdasági kifizetések, melyek 55 milliárd euróra rúgó végösszege az EU-költségvetésének oroszlánrészét adja, határozottan jobb formában vannak az utóbbi évekhez képest. A szektor büdzséjét - története során először - elfogadta a számvevőszék, miután a hibák aránya két százalék alatt maradt.
Az Európai Unió korábban nem nevesítette a rosszul viselkedő tagállamokat, most azonban szakított korábbi szokásával, mivel a három déli ország az összes hiba 80 százalékáért volt felelős. A dél-kelet-olaszországi Puglia tartomány például 2,6 milliárd euró támogatásra lenne jogosult a 2007-2013-as európai költségvetési időszak során, ám nem volt képes sem használható elszámolást adni az elmúlt évekről, sem korrigálni a régebbi hibákat, s ezzel messze a legrosszabb minősítést érte el.
Spanyolországban legalább 10 magánprojekt és egy többmilliárdos program elszámolásában találtak hibákat, míg Portugália egy közlekedési fejlesztés támogatási tervével volt túlzottan is nagymértékben hibatűrő. Az EU auditorai két csalási esetre is rátaláltak.
Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








