Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
Elbocsátások az IKEA-nál Minden jel arra utal, hogy a válság az IKEA-t is elérte. A svéd tulajdonú lakberendezési áruházlánc ugyanis 5 ezer dolgozójától kénytelen megválni, Magyarországon is csökkentették egyes dolgozók munkaóráit.
Nagy bajban van az IKEA. A nemzetközi nagyvállalat szeptemberben távozó elnök-vezérigazgatója, Anders Dahlvig kedden egy svéd gazdasági napilapnak adott nyilatkozatában kijelentette: világszerte 5 ezer fős elbocsátásra kényszerülnek.
Az ok természetesen a világgazdasági recesszió, ami -ezek szerint- az IKEA-t sem kíméli. Az létszámleépítés ellenére a menedzsment azt várja, hogy az eladási adatok továbbra is növekedjenek: az augusztus 31-én záruló üzleti évben világszerte összesen 21,5 milliárd euró, azaz több mint 6 ezer milliárd forintos bevételre számítanak.
Dahlvig szerint a működési költségeket a keresleti igényekhez kell igazítani, ezért szükséges a létszámcsökkentés. "Márpedig a kereslet gyengébb, mint azt korábban gondoltuk"- tette hozzá a vezérigazgató.

Kimondottan rossz a helyzet a korábban rendkívüli mértékben bővülő kínai piacon, ahol mostanság gyakorlatilag egyáltalán nem tapasztalható növekedés. A visszaesés keményen érinti az ingatlanszektort és a lakásépítéseket, a lakberendezési piac visszaesése ennek egyenes következménye.
Idén várhatóan 14 új áruház átadása történik majd meg, ami összességében mintegy 1,07 milliárd eurós -közel 300 milliárd forintos- befektetést jelent. Ez azt jelenti, hogy az IKEA- alkalmazottak száma továbbra is eléri majd a korábbi 130 ezer főt, hiszen az új boltok személyzete kompenzálja a mostani 5 ezer fős elbocsátást.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mi a helyzet Magyarországon?
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.


