Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
Alig több mint tíz évvel ezelőtt ugyanaz három fiatalember, akik még jazz fesztiválokon árulták turmixaikat, ma 30 millió fontot kaptak a Coca-Colától cégük 10 százalékáért. Valamire nagyon rátapintottak!
A kizárólag természetes összetevőkből készülő gyümölcsturmixairól híres brit Innocent Drinks ma már a szigetország smoothie-piacának szinte egészét magáénak mondhatja.
A cég azon túl, hogy természetes összetevőket tartalmazó italokat gyárt, a csomagolással, az üdítőitalok elnevezésével, a különféle jótékonysági akcióival mind azt sugallja, hogy emberi léptékű, barátságos, környezetkímélő termékről, illetve vállalatról van szó
A három alapító Richard Reed, Adam Balon és Jon Wright 1998-ban egy londoni jazz-fesztiválon tették próbára magukat, illetve terméküket, a csak gyümölcsből készülő turmixaikat. Felállítottak egy standot, és azt kérték a vásárlóiktól, hogy annak megfelelően dobják üres poharaikat az "igen", vagy "nem" feliratú kukákba, hogy szerintük érdemes-e a terméket forgalmazni, vagy sem. Estére a kérdés eldőlt, a fiatalok felmondtak munkahelyükön, és belevágtak a businessbe.
Ehhez persze szükségük volt egy üzleti angyalra is, aki 200 ezer fontnyi kezdőtőkével látta el őket, így mára ő is 10 százalékkal részesedik a napokban 300 millió fontosra becsült vállalkozásból.
A Coca-Cola figyelmét azonban nem csak a jól menő üzlet hívta fel, hanem a szükségszerűség is, ugyanis legnagyobb riválisa, a Pepsi Co. már négy éve felvásárolt egy hasonló céget, tavaly pedig saját smoothie-márkával, a Tropicanaval is megjelent a piacon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Innocent alapítók valószínűleg érzik, hogy természetes alapanyagú italaik, illetve működési filozófiájuk nem annyira klappol a Coca-Coláéval, ugyanis bőszen hangoztatják, hogy az értékesítés célja csak és kizárólag az volt, hogy európai terjeszkedésüket finanszírozni tudják, de a cég vezetése és felfogása változatlan marad.
Jelenleg egyébként 250 ember dolgozik a cégnél, ez a szám azonban a terjeszkedés folytán emelkedni fog. Itthon még nem lehet kapni ezt a terméket, de hasonló, természetes alapanyagból készült italok már kaphatók, főként a franchise formában működő kávéláncokban.
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.


