A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium 2008. decemberében hirdette meg a hazai roma mikrovállalkozások mikrohitellel megvalósított beruházásainak támogatására vonatkozó, KKC-2008-R-2 kódjelű támogatási konstrukciót. A pályázati feltételek az alábbiaknak megfelelően változtak.
A Pályázati Felhívás és a Pályázati Útmutató IV./1. pontjának első bekezdése az alábbiakkal egészül ki:
"A konstrukció keretében olyan projektek megvalósításához is igényelhető támogatás, amelyekhez a pályázó megkötött hitelszerződéssel rendelkezik, vagy amelyekhez a pályázat befogadását megelőzően már folyósítottak mikrohitelt, de a beruházás a pályázat befogadása előtt még nem kezdődött meg."
A Pályázati Felhívás és a Pályázati Útmutató V./1. pontja az első bekezdést követően az alábbi bekezdéssel egészül ki:
"Nem szükséges a pályázat útján támogatott projekt finanszírozására mikrohitelt is igénybe venni, amennyiben a pályázati úton elnyerhető támogatást olyan projekthez igénylik, amely bővítő vagy kiegészítő jelleggel kapcsolódik egy 2008. július 1-e után folyósított mikrohitellel finanszírozott, a pályázat befogadása előtt megkezdett projekthez. Ezzel a lehetőséggel nem élhetnek azok a vállalkozások, amelyek a KKC-2008-R kódjelű konstrukció keretében benyújtott pályázatukkal támogatásban részesültek."
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A teljes pályázati dokumentáció - a módosításokkal egységes szerkezetben - a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium honlapjáról tölthető le.








