14 °C Budapest

Pert nyert a szlovákok ellen a Becherovka

2009. március 18. 19:00

A szlovák Legfelsőbb Bíróság megtiltotta két szlovák szeszfőzdének, hogy használják a Becherovka nevet -írja a bumm.sk hírportál.

Ezen döntésével a bíróság helyt adott a Jan Becher - Karlovarská Becherovka cseh cég panaszának, mely tisztességtelen tevékenységgel vádolta a Slovdrink vállalatot és a Broken Heart céget. A keserűlikőr receptjét a cégek Zdenìk Hoffmatól kapták, aki azt állította, örökölte azt. Hoffmant később elítélték a keserűlikőr hamisításáért.

A "szlovák" Becherovkát a két cég 2002-ben kezdte el gyártani. "A cseh gyártó eredeti márkajelzését használták, fennált a megtévesztés veszélye és a hírnévvel való visszaélés gyanúja" - mondta tegnap Ernest Valko, a cseh gyártó ügyvédje. A Szlovákiában gyártott likőr olcsóbb volt, mint a cseh eredeti. Valko szerint a gyártó kártérítést nem kért, a bíróság ugyanis már korábban megtiltotta a "szlovák" Becherovka forgalmazását. A bíróság Valko elmondása szerint a raktárkészletek megsemmisítésére is felszólította a szlovák cégeket.

A Becherovka története több mint két évszázaddal ezelőttre nyúlik vissza, mikor is Plettenberg gróf és angol orvosa, dr. Frobrig üdülni érkeztek a karlsbad-i Három Pacsirta fogadóba. A vendéglő tulajdonosa, Joseph Becher tulajdonában állt az a gyógyszertár is, ahol dr. Frobrig gyakran töltötte szabad perceit a különböző gyógyfüvek, aromaolajok tanulmányozásával. Mikor a gróf és orvosa elhagyták a városkát, a fogadós egy gyűrött papírdarabkán egy rövidke "Ez egész jónak tűnik" megjegyzés mellett rátalált a mai becherovka alkotóelemeinek listájára. A következő két év kísérletezéseinek eredményeképpen 1807-ben Joseph Becher elkezdhette patikájában árusítani a Karlovy Vary Becherovka-t.

A Becherovka gyártását a mai napig is mindösszesen két szakértő vezérelheti, ők ismerik egyedül a huszonegy gyógynövényt tartalmazó titkos receptet. A füvek több mint háromnegyede külföldről származik, három növényt pedig kizárólag Karlovy Vary környékéről szereznek be. A titkos keveréket zsákokba rakva egy héten keresztül alkoholban áztatják, majd a kivonatot tölgyfahordókban többek között vízzel, borpárlattal, cukorral keverik. Az egyenletes minőség biztosítása érdekében a hordók tartalmát két-három hónap érlelés után véletlenszerűen összekeverik egymással.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem