Késik ugyan, de még az idén hatályba léphet a törvénycsomag, amely a TEÁOR-számokat kiiktatja a cégjegyzékből - írja a Világgazdaság.
Okkal aggódtak a cégek, ügyvédek és cégbíróságok, hogy amennyiben nem születik meg idén az új szabályozás, decemberben a júniusihoz hasonló ügydömping alakul ki a szakmakódok átsorolása miatt.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban azonban arról tájékoztatták a lapot, hogy a szeptemberben elkészült tervezet a szakmakódok cégjegyzékből való eltűntetéséről még novemberben hatályba léphet.
Az ügyvédek azt tanácsolják a cégeknek, legyenek türelemmel ennek megtörténtéig, hiszen a kihirdetés után a változást a jövőre teljesítendő első adóbevallással együtt kell majd bejelenteni az adóhivatalnak.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







