1 °C Budapest

Nem vesznek semmit: túlságosan félnek a válságtól

Pénzcentrum
2008. szeptember 25. 16:00

Nem elég, hogy a pénzügyi válság, a gazdasági recesszió réme fenyegeti egyik oldalról a brit kiskereskedelmet, most még az is kiderül, hogy már a vevők is egyre kevesebben vannak, igaz ez a két oldal szoros összefüggésben van.

A CBI friss adatai szerint a kiskereskedelmi értékesítés szeptemberben tovább esett, folytatva a fél éve elkezdődött tendenciát. Az adat pedig azt követően látott napvilágot, hogy az eurózóna három legnagyobb gazdaságában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban is komoly mélypontra süllyedt az üzleti bizalom.

A CBI adatai szerint az idei év kilencedik havában a kiskereskedők 21 százalékánál növekedett a vásárlás, azonban 48 százalék regisztrált csökkenést. A statisztika 25 éves történetében ez a -27 százalékos különbség a harmadik legnagyobb, de kétségtelenül magasabb, mint a rekord-alacsony -46 százalék augusztusban.

Az emberek visszafogják a vásárlási kiadásaikat, mivel félnek attól, hogy elveszítik az állásukat, lakásuk értéke csökken, ráadásul egyre nagyobb rezsit kell fizetniük. Ezt támasztja alá a szektorelemzés is, ugyanis a legrosszabbul az ingatlanokkal kapcsolatos szolgáltatásokat űzők jártak, miközben az élelmiszerinflációt meglovagló szupermarketek csak nyertek.

A CBI vezetője szerint a helyzeten az sem javít, hogy sajnos idén elmaradt az indián nyár, így a vásárlási kedv sem újulhatott meg.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A hazai kiskereskedelemben egyelőre még nem jelent meg mindennek a hatása, legalábbis júniushoz képest az ilyenkor megszokott mintának megfelelően emelkedett a forgalom. Az egy évvel ezelőtti helyzethez képest a tevékenységcsoportokat vizsgálva a legnagyobb javulás a ruha- és cipővel foglalkozó vállalkozások esetében következett be, melyet várhatóan az iskolakezdés számlájára írhatunk.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?